A mainzi Johannes Gutenberg Egyetem kutatói megállapították, hogy a Jelenések könyve tartalmaz néhány olyan leírást és kifejezést, amelyek az ősi átoktáblákhoz hasonlatosak.
A társadalom minden tagja használta
A Jelenések könyve az Újszövetség utolsó könyve, amely három irodalmi műfajt ölel fel: a levélírást, az apokaliptikát és a próféciát. A könyvről hagyományosan úgy tartják, hogy valamikor a Krisztus utáni 1. században íródott, bár a szerző (aki magát egyszerűen „Jánosnak" nevezi) pontos kiléte régóta tudományos vita tárgya.
János apokalipszise (Αποκάλυψη του Ἰωάννου) a Biblia újszövetségi iratainak utolsó, prófétai igénnyel fellépő könyve, görög nyelvű őskeresztény mű.
Az ókori görög-római világban az átoktáblák elterjedtnek számítottak, amelyekkel arra kérték az isteneket, szellemeket vagy az elhunytakat, hogy végezzenek el valamilyen cselekedetet egy személyen vagy tárgyon, vagy más módon kényszerítsék valamire az átok tárgyát, alanyát.
Az ólomtábla három töredékből áll, és mindkét oldalán latin nyelvű bosszúimádat olvasható Forrás: René Müller / LEIZA
Az átkokat vékony ólomlemezekre karcolták, majd vagy feltekerték, összehajtogatták vagy szögekkel átszúrták, majd a föld alá helyezték őket: sírba vagy sírboltba temették, kútba vagy medencébe dobták, esetleg földalatti szentélyekbe zárták, de sokszor a templomok falára szögezték.
Ezeket az elátkozott táblákat a társadalom minden tagja használta, a gazdasági vagy osztályhelyzettől függetlenül. A római világ különböző pontjain a tudósok már mintegy 1700 ilyen táblát fedeztek fel, amelyek főként a Krisztus előtti 500 és Krisztus utáni 500 közötti időszakból származnak.
A fekete mágia egyik formájának tekintették
A „Kiábrándult rituálék – az átoktáblák nyomai és funkciójuk János Jelenések könyvében" című kutatás azt vizsgálja, hogy az átoktáblák milyen szerepet játszottak a római társadalomban, és hogy a terminológiájuk (elmélet, módszertan, szakszókincs-gyűjtemény) vajon mennyire hasonlít a Jelenések könyvéhez.
A Jelenések könyvében vannak az átoktáblákkal kapcsolatos feliratokkal és gyakorlatokkal kapcsolatos aspektusok
– mondta Dr. Michael Hölscher, a JGU munkatársa a HeritageDaily online tudományos portálnak. – Ez közvetett kifejeződése lehetett a gyakran fenyegetett korai keresztény közösség elkülönülési igényének és önfenntartási kísérletének.
János látomása Patmosz szigetén Forrás:Wikimedia Commons/.M.N. / R.-G. OjŽda
Hozzátette: az átok rituáléja nem korlátozódott csupán a varázsige megfogalmazására, hanem magában foglalhatta annak leírását, a táblák átlyukasztását, vagy azok eltemetését szándékosan kiválasztott helyeken.
Az ókoriak ezt a boszorkányság vagy a fekete mágia egyik formájának tekintették, amelyeket a római törvények is előírtak.
A kutatók a táblákon használt megfogalmazások elemzésével azt vizsgálták, hogy miként hagytak nyomot ezek a Jelenések könyvének szövegében, és vajon hogyan értelmezhették a Krisztus utáni első század végének olvasói a szövegét.
Lehetséges, hogy azok, akik olvasták vagy hallgatták János apokalipszisének szavait, azok egész szöveghelyeket, egyes mondatokat vagy fogalmakat az átokvarázslatok fényében láttak
– hangsúlyozta Hölscher, kiemelve az átoktáblák kultúrájának hatását.
Egyfajta átokszertartásnak is tekinthető
A projekt a két forrás átfedéseit vizsgálta annak tükrében, hogy miként fogták fel az ókorban egyrészt a mágiát, másrészt a vallást.
A Jelenések könyvében olyan megfogalmazásokat és mondatokat találhatunk, amelyek nagyon hasonlítanak az átoktáblákon szereplő szövegekhez, bár tényleges szó szerinti idézetek nem jelennek meg az utóbbiakból
– mutatott rá Hölscher, aki példaként egy angyal leírását hozza fel, aki egy hatalmas követ dob a tengerbe a következő szavakkal: „Így, erőszakkal ledöntik azt a nagy várost, Babilont, és nem találják többé sehol".
Tetramorf. „és a királyi széknél középen négy élőlény, elöl és hátul szemekkel tele. Az első élőlény oroszlánhoz, a második bikához volt hasonló, a harmadik élőlénynek olyan arca volt, mint egy embernek, a negyedik élőlény pedig repülő sashoz hasonlított. A négy élőlény, amelynek egyenként hat szárnya volt, körös-körül és belül tele volt szemekkel” Forrás: CC-BY-SA-2.5/Marsyas/Wikimedia Commons
Hölscher szerint ez egyfajta átokszertartásnak is tekinthető. Akik akkoriban szembesültek ezekkel a szavakkal, azok közvetlenül az átoktáblák rutinszerű használatával hozhatták összefüggésbe, amelyet már ismerhettek.
A Jelenések könyvének hét levelében a római uralmat és a császárkultuszt démoni, sátáni jelenségként ábrázolják, amelytől a keresztény kisebbség igyekezett elszigetelni magát.
Hölscher úgy véli, hogy a dokumentum hozzájárulhat az önmegismerés folyamatához, a keresztény kisebbség megkülönböztető identitás kereséséhez egy olyan világban, amelyet a pogány római többség uralt, és amely rutinszerűen behódolt nemcsak a császárnak, hanem a fő római isteneknek is.
