White mindössze két nyomot talált, amiből valamilyen szinten ki lehet indulni: két vésett írást, amelyeket a mai napig egyfajta titokzatosság leng körül. 

Az erődöt körülvevő palánkfalra a „Croatoan”, egy tőle nem messze fekvő fatörzsre pedig a „Cro” szó volt felírva. 

A rejtélyt a mai napig élénk kutatások övezik, megnyugtató válaszokat azonban idáig nem sikerült találni.

Az első kolónia viszontagságai

A kolónia eltűnése előtt már két expedíció is látogatást tett a Roanoke-szigeten. Az egyik csupán feltérképezte a helyi viszonyokat, a második viszont már megkísérelte egy telep létrehozását is. 1585-ben száz ember vert tanyát a szigeten, és 10 hónapig ott is éltek. Ez a viszonylag rövid időszak nem hagyott túlságosan pozitív nyomot az őslakos indiánok tapasztalataiban: az első telep vezetője, Sir Ralph Lane gyakran elraboltatta a helyi törzsek tagjait, terrorizálta őket, és váltságdíjat kért értük, annak ellenére, hogy az általa csak „vadak”-ként jellemzett embereken múlt a kolónia élelmiszer-ellátásának sorsa.

John White felfedezi a Croatoan feliratot az erőd kerítésén
Forrás: Wikimedia Commons

A keresést nehezítette, hogy nem csupán a telepesek tűntek el, hanem a telep is. White pontatlan feljegyzései, az egymásnak ellentmondó elsődleges források és a hosszú elhagyatottság hozzájárult ahhoz, hogy a kolónia pozíciója feledésbe merüljön. A Roanoke-szigeten zajló kiterjedt ásatásokkal sem sikerült semmi lényegesnek a nyomára akadni. Bár az első, 1585-ben létesített kolónia maradványait sikerült fellelni, a másodikéra soha nem találtak rá. Egyes történészek úgy vélik, e telep az óceán okozta talajerózió miatt mára víz alá került, ám a víz alatt folytatott kutatások sem vezettek eredményre. 

Mi történhetett a telepesekkel?

Ez az, amit a mai napig nem tudni. Bizonyítékok nem állnak rendelkezésre, elméletek viszont vannak bőven. A legfőbb forrás, amiből ki lehet indulni, magának John White kormányzónak a levele. Az írás szerint White-ék nem akadtak emberi maradványokra, a házakat lebontották, és nem lerombolták, ráadásul a vészjelzésként funkcionáló máltai keresztek sem voltak felvésve sehova. Az egyetlen feliratnak a már említett „Croatoan” számított. 

Minden arra mutatott tehát, hogy a telepesek egyszerűen fogták magukat, és odébbálltak. Hogy hova? 

Valószínűleg a szárazföld belseje felé, Észak-Karolina erdős területeire vonultak. 

Ez az elképzelés egybevág a történészek vélekedésével, a kérdés inkább az, mi lett a telepesek sorsa. Erről napjainkig nincs konszenzus. 

Mind meghaltak?

Két hipotézis szerint az angolok sorsa tragikus véget ért. Az egyik alapján a Karib-térségben tanyázó spanyolok valahogy tudomást szereztek a kolónia létezéséről, így megkereshették és kifoszthatták. 

A másik erőszakos halálról szóló elméletet a Johns Hopkins Egyetem antropológusa, Lee Miller dolgozta ki. Ez az elgondolás a különböző indián törzsek hatalmi harcát teszi felelőssé azért, hogy a telepesek soha többé nem kerültek elő. A szárazföld belsejébe költözött kolónia lakosainak indián szövetségeseit vélhetően legyőzte egy másik törzs, és amikor ez megtörtént, az angolokat már senki nem védte: a férfiakat lemészárolták, a nőket, gyermekeket rabszolgasorba vetették.

Póheten főnök Werowocomocóban – kép John Smith naplójából (1612)
Forrás: Wikimedia Commons

Lumbi indián portréja
Forrás: AFP/Robyn Beck

Ezek a beszámolók látszólag alátámasztják azt a népszerű elméletet, hogy az eltűnt telepesek beolvadtak a barátságos indiánok közé, a vegyes házasságok eredményeképpen pedig új törzsek jöttek létre.

Ilyenek például napjainkban az észak-karolinai lumbi indiánok. Szájhagyomány útján terjedő történeteikben jelen vannak azok az elemek, amelyek alapján sejteni lehet, hogy a csoport európai gyökerekkel is rendelkezik. 

Ez a teória azonban meglehetősen vitatott, és talán csak DNS-vizsgálat tudná alátámasztani a helytállóságát. 

Mit mondanak a DNS-vizsgálatok?

Egy DNS-analízissel foglalkozó magáncég még 2007-ben indította el azt a projektet (Lost Colony of Roanoke DNA Project), amely a köddé vált angol telepesek örökítőanyagának „megtalálásával” igyekszik pontot tenni a titokzatos történet végére. 

A cég tulajdonosa, Roberta Estes és kutatócsoportja történelmi feljegyzések, migrációs útvonalak és szájhagyomány útján terjedő történetek megismerésével igyekszik rátalálni a lehetséges leszármazottakra, akiktől aztán DNS-mintát lehet venni. Ezt követően a tudósok a genetikai tulajdonságok alapján igyekeznek a ma élő sarjak családfáit visszavezetni a telepesekhez és a 16. századi indiánokhoz.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK