Forrás: [origo] | 2022.06.29.

Aszteroida-becsapódások, szupernóva-robbanások és gammakitörések – csupán néhány jelenség, amitől bármelyik pillanatban kipusztulhat az élet. A James Webb űrteleszkóp (JWST) azonban segíthet az ilyen jellegű veszélyek tanulmányozásában. Végső soron, ha nem akarjuk úgy végezni, mint a dinoszauruszok, akkor más bolygókat is birtokba kell vennünk – olvasható a Big Thing tudományos portál összeállításában.

Hatvanöt millió évvel ezelőtt egy aszteroida okozta a dinoszauruszok pusztulását. De ez nem egy elszigetelt esemény volt. A múltban számos tömeges kihalást meteoritbecsapódások okoztak bolygónkon, a veszély pedig napjainkban sem múlt el. Jó példa erre a 2013-ban Cseljabinszk felett felrobbant égitest, ami akkora volt, mint egy hatemeletes épület. A szétesése során nagyobbat robbant, mint egy atombomba. Ennél is hatalmasabb pusztítást okozott a száz éve Szibéria felett megsemmisült tunguszkai űrszikla, ami 2150 négyzetkilométeres körzetben összesen 80 millió fát tarolt le.

A Föld történetének legnagyobb becsapódása nem sokkal bolygónk kialakulása után következett be, amikor az egy Mars méretű égitesttel ütközött. Ennek következtében létrejött a Hold és a földfelszínen hosszú ideig magmaóceánok hömpölyögtek. Otthonunk hosszú időre lakhatatlanná vált.

Kozmikus gyilkosok

Az aszteroidabecsapódások olyan események láncolatát indíthatják el, amelyek a földi élet eltűnésével végződhetnek. A dinoszauruszok esetében a pusztítás a napfényt eltakaró részecskék légkörbe jutásával kezdődött. A folyamat a fotoszintézis leállásához és a növények pusztulásához vezetett. A nagy növényi kihalást táplálékhiány és drasztikus éghajlati változások követték, ami a növényekre közvetlenül és közvetetten támaszkodó állatfajok eltűnését idézte elő.

Hiba lenne ugyanakkor azt hinni, hogy az aszteroidák jelentik az egyetlen fenyegetést a világűrből. Korábban a szupernóva-robbanásokat összefüggésbe hozták egy mindössze 2,6 millió évvel ezelőtti kisebb, és egy 350 millió évvel ezelőtti nagyobb, késő devon időszakbeli tömeges kihalással. Utóbbinál a bolygónkon élő fajok háromnegyede odaveszett. A közeli szupernóva-robbanások olyan erős sugárzással árasztják el a Földet, hogy az eltünteti a bolygónk védőpajzsaként funkcionáló ózonréteget. Szerencsére a legközelebbi csillag, amely a közeljövőben szupernóvává válhat, a 640 fényévre található Betelgeuse. (Összehasonlításképpen a késő-devoni szupernóva mindössze 65 fényévre volt tőlünk.)

Még nagyobb katasztrófa következne be, ha a Föld egy hatalmas csillag robbanásából vagy két neutroncsillag ütközéséből származó gammakitörés keskeny "sugárnyalábjának" útjába kerülne. A gammakitörések szinte elképzelhetetlen mennyiségű energiát termelnek, és sokkal távolabbról is képesek gyilkolni. Egy ilyen jellegű kataklizma okozhatta a 450 millió évvel ezelőtti nagy ordovícium–szilur kihalási eseményt, amely során az állatfajok fele odaveszett.

Az ún. Wolf–Rayet-csillagok legalább hússzor akkora tömegűek, mint a Nap, és képesek gammakitöréseket produkálni. Az egyik ilyen típusú csillag, a Gamma Velorum rendszerben található WR-104 mindössze 800 fényévre van tőlünk. Ez talán első látásra biztonságos távolságnak tűnik, a helyzetet azonban bonyolítja, hogy a csillag forgástengelye többé-kevésbé a mi irányunkba mutat. Egy gammakitörés fénysebességgel jönne felénk, és még azelőtt elérne minket, hogy egyáltalán észlelhetnénk a jelenséget.

A James Webb űrteleszkóp a segítségünkre lehet

Van viszont jó hír is; a nemrégiben felbocsátott James Webb űrteleszkóp (JWST) segíthet abban, hogy időben felismerjünk néhány kozmikus fenyegetést. A JWST egyik fő célja, hogy képet alkosson más csillagok körül keringő bolygókról, illetve a Naprendszerben megbúvó kis égitestek, például aszteroidák és üstökösök megfigyelésére is képes lesz. Már az üzembe helyezés időszakában is követett egy aszteroidát (Tenzing 6841), hasonló teljesítményt egyetlen más űrobszervatórium sem tud felmutatni.

A JWST egyik korai megfigyelési programja a Wolf–Rayet-csillagok tanulmányozását foglalja magába, egészen pontosan azt vizsgálják, hogy ezek a csillagok hogyan hatnak a csillagközi tér poranyagára. Az eredmények alapján megérthetjük, a Wolf–Rayet-csillagok milyen módon hoznak létre gammakitöréseket.

Habár a JWST működhet egyfajta riasztórendszerként, minden katasztrófát ez az eszköz sem tud előre jelezni. Léteznek például olyan bolygók, amik nincsenek csillaghoz kötve, hanem szabadon vándorolnak a világűrben, és egy ilyen bolygó egy nap akár keresztezheti is a Föld pályáját. Hasonló történhet egy neutroncsillaggal vagy fekete lyukkal is, ami nem csak bolygónkra, de egész rendszerünkre nézve végzetes lenne. Még csak nem is kellene közvetlenül eltalálnia minket; az aszteroidaöv vagy az Oort-felhő pályáinak megzavarásával számtalan kisbolygót és üstököst lökne felénk.

Éppen ezért sok tudós úgy véli, az egyetlen megoldás a túlélésre, ha megtelepedünk más bolygókon is. Addig, amíg ez megvalósul, nem tehetünk mást, mint figyeljük a ránk leselkedő veszélyeket, és vészforgatókönyveket dolgozunk ki.