A három nővért Gipsz Jakabnak, Hát Izsáknak és Iksz Ipszilonnak hívták. Volt egy bátyjuk is: Piros Arany, a közkedvelt Aranka. Olyan távol éltek Moszkvától, hogy az már egyenesen Budapesten volt, a kies Régiposta utcában, de drágák voltak ők atyuskájuknak, a Magyar Kormánynak, olyan drágák, hogy csak idén belekerültek vagy húszmillióba. Ők voltak a Nők a Magyar Nemzetért Közhasznú Egyesület. És ez nem egy egyes alá sikerült irodalomdolgozat, ezek a szikár, valós tények.

Az igazi Gipsz Jakab, azaz Pethő Annamária a CÖF meghívására március 15-én Budapestre érkezett lengyel ünneplőkkel – Forrás: polgarportal.hu

Mint az tegnap bejárta a teljes magyar sajtót, a rejtelmes tevékenységű gittegylet, melyről kevesebbet tudhat a halandó, mint a Nazca-vonalakról vagy Stonehengeről, olyan táblázatot mutatott be egyesületi beszámolójában, mely szerint így hívják a vezető tisztségviselőit. Igaz ugyan, hogy ez a költségtérítési beszámoló még 2011-re vonatkozik, az is igaz, hogy akkor még nem kapott egy fillért sem a három nővér meg a bátyuska, de kissé vérlázító a cinizmusnak ez a foka – vagy nagyon röhejes. Mint dr. Pethő Annamária, az egyesület elnöke a HVG-nek nyilatkozta, "Számszakilag helyes a mérleg, de a könyvvizsgáló tévedett, ezért rendkívüli közgyűlést hívok össze, és visszahívjuk a bíróságról a beadott dokumentumot. Személyi kifizetés úgysem történt senkinek, nullás sorok szerepelnek a nevek mellett”. Hát, kérem, az a minimum. És az új mérlegbe javasolnám az eddigiek helyett Athos, Porthos, Aramis és d’Artganan felvételét, úgy is, mint nőjogi aktivistákét. Legalábbis többet tettek a női nem kedvére és érdekében, mint a korábbi vezető tisztségviselők. De jöhet még Senki Alfonz, Piszkos Fred, Kirúg Hümér és – mindenekelőtt! – Buzgó Mócsing is, aki a borneói Fahéj tanya intézője is volt már.

De mindez biztos, hogy Micike bűne.

Lehet, hogy nem Micikének hívják, különben. Arról a titkárnőről van szó, aki kecses műkörmöcskéivel a Nők a Magyar Nemzetért Közhasznú Egyesületben nyomogatja a billentyűket, és annyi esze volt, hogy letöltse a formanyomtatványt, de annyi már nem, hogy kis is töltse azt. Ugyan Micike lehet, hogy Fricike, és titkár, de most nagyon meg fogják mosni a fejét, bár ki nem fogják rúgni, mert miért is tennék: attól még, hogy tökéletesen alkalmatlan erre a feladatra éppúgy, mint bármely másra, még hűséges polgár és derék tagja a Békemenetnek, szóval kelleni fog, nem kerül lapátra. Legfeljebb elveszik majd tőle két hétre a keresztrejtvényt. És a kávéhoz nem kap majd cukrot. Egy darabig.

Sokkal érdekesebb kérdések merülnek fel az ügy kapcsán. Például az, hogy mihez kezd ez a titkos társaság – titkos, mert senki sem tud róla sokat – az idén bekasszírozott több, mint húszmillió forinttal? Mert a tevékenysége nem indokolja ezt a támogatást. A tevékenysége egy fityinget sem indokolna: leginkább azt cselekszi, hogy részt vesz a békemenetben, amikor az van. Ez, kérem, nyugdíjas, jól fizetett állás, olyan, mint azé a Lancelotti hercegé, akinek az a dolga, hogy arany rózsát vigyen a pápától minden száz évben egyszer erényes, katolikus királynőknek. De nem minden száz évben – ha épp nincs királynő, vagy nem erényes, netán nem katolikus, akkor abban a száz évben pihenőnap van. Valahogy így dolgozik ez az egyesület is. Ha van békemennivaló, páran mennek, ha nincs, nem mennek. Nehezen bírják a tétlenséget, hiszen valódi, tűzrőlpattant magyar menyecskék: térülnének is, fordulnának is, de ha nincs miért…

Az egyesület alelnöke, Dunst Eszter unalmában heti jegyzetekkel örvendezteti meg a nagyérdeműt, ezeket mindenkinek ajánlom, mert roppant épületesek és szórakoztatóak, egy ilyen kis publicisztikában merült fel először a brüsszeli békemenet gondolata is, ami, lássuk be, nem kis dolog lenne, és nagyívű karrierre predesztinálja a szerzőt. Később Merkel asszonynak üzente meg, hogy nem méltó Orbán Viktor esernyőjének hordozására sem – előbb-utóbb hadat üzen Kínának is, és végre esélyünk lesz meghódíthatni amazoni vezénylete alatt azt az ázsiai törpeállamot, mely turáni őseinknek annyi fejfájást okozott annak idején. Vagy nem okozott. Írt különben tegnap is egy szösszenetet, de abban szó sem esik a botrányról, csak az árvízi védekezést méltatja, veretes szavakkal. Igen helyesen, bár más ember egy fél mondatot talán mégis elsütött volna Gipszékről… Különben, a Közhasznú Egyesület a Merkel-jegyzet idején el is határolódott Dunst Ester véleményétől, de ki nem rúgták, mert ő is hűséges polgár. Csak már tessenek elvenni tőle azt a sulykot, vagy magyarázzák meg neki, hogy nem kell minden adandó alkalommal elvetni. Nem fog kikelni.

Szóval, el nem költik a húsz milliót, mert nincs mire. Meg nem tartják, mint azt a költségtérítés mutatja. Visszafizetik talán? És mire jó ez a nemlétező gittegylet? Netán arra, hogy lehessen támogatni, bőkezűen, más, valódi szervezetek helyett? Az sem utolsó gondolat. Ám mégis, hová lesz a pénz?

Igen, tudom. Elviszi a cica. Míg Magyarországon élnek könyvelők, és kreatívak is, erre a kérdésre sosem kapunk választ. Ráadásul ez csak olyan húszmillió. Összesen annyi, mert több részletben kapták, nem egy tételben. Ez csak csepp a CÖF költségvetésének hínáros Sargasso-tengerében.

Tulajdonképpen mindegy is. A legközelebbi békemeneten megint szónokolnak majd ezek a jól dotált delnők, megjelenik a három nővér, mondanak nagyokat, szépeket nemzetről, hazáról, hitről, reményről, szeretetről, Trianonról. Meg is tapsolják őket.

Utánuk fellép Rozika néni, és elénekli, miszerint „a pénztárcámban de nincsen pénzem, csuhajla, ha nincs pénzem, majd lesz pénzem, Orbán Viktor majd ád nékem”.

Csuhajla.

És Pistának jó lesz.

Szele Tamás