arra kérték a határon túli magyar szervezetek vezetőit, tegyenek meg mindent a regisztráció felpörgetése érdekében, illetve úgy tudják, a Külgazdasági és Külügyminisztérium a környező országokban működő magyar nagykövetségeket és konzulátusokat is aktív cselekvésre utasította, amihez forrásokat is rendeltek.
A regisztráció felpörgetése érdekében ingyenes koncerteket és egyéb kulturális eseményeket szerveznek, ahol “erősen ajánlani” fogják a regisztrációt, és kitelepülnek a konzulok is egy kis ösztönzésre. A Fideszben azzal számolnak a lap szerint, hogy ha sikerül néhány százezer határon túli magyart regisztráltatni, és utána levélszavazásra bírni őket, az a hazai választáson egy döntetlen közeli helyzet esetén a jelenlegi kormánypártok javára billentené a mérleget, számolván azzal, hogy a határon túli magyarok szavazásra is hajlandó rétege jellemzően a Fideszt támogatja.