A magyar kabaré koronázatlan királya 1936. július 2-án látta meg a napvilágot Hoffman Géza néven, édesanyja konzervgyárban művezető, édesapja a dohánybeváltó üzemben csoportvezető volt. Már gimnáziumi éveiben vonzotta a színjátszás, de kötelességeiről sem feledkezett meg: a nyári szünetben egyszerre dolgozott a Kőbányai Téglagyárban, és gyakorolt a Drasche színjátszó csoportban, ahol Jászai András, a felejthetetlen színésznő, Jászai Mari rokona készítette fel amatőr szerepeire.

Az érettségi után útja a színészi szakma helyett – háromszor felvételizett a Színművészeti Főiskolára, de mindig szavalatot kértek tőle – a porcelángyárhoz vezetett. Álmait nem adta fel, beiratkozott Rózsahegyi Kálmán színiiskolájába, majd 5 évnyi gyári munka után a debreceni Csokonai Színháztól kapott szerződést 1960-ban – ekkor már Hofi Géza néven. A színház világát nem érezte magáénak, paródiáival nem tudott kibontakozni, ezért három év után a távozás mellett döntött.

Az Országos Rendező Iroda műsoraival járta az országot, fellépéseit maga írta és állította össze. 1964-ben a televízióban is bemutatkozott, 1965-ben a Szovjetunióban járt, de a sikerek ellenére a nagy áttörés nem következett be.

A legendás páros: Hofi Géza és Koós János 1974-ben (Kép forrása: Fortepan / Szalay Zoltán)

Sokakhoz hasonlóan a várt csodát a Táncdalfesztivál hozta meg számára – no nem éppen úgy, ahogy a többségnek: Hofi tehetségére felfigyeltek a Magyar (Kossuth) Rádiónál, és felléptették a szilveszteri műsorban, ahol a nézőket a Táncdalfesztivál paródiájával szórakoztatta. Ezután egyenes út vezetett az elismerés felé, egyre többet szerepelt a Mikroszkóp Színpadon, külföldi fellépésekre is hivatalos volt, és ellenálhatatlanul hódított a Hofi & Koós duó. A páros összeszokottságát és zsenialitását mi sem példázza jobban, mint az 1979-ben bemutatott, Megalkuvó macskák címet viselő, alább megtekinthető zenés paródiájuk.

A rendszer pedig tűrte: 1972-ben már Kádár-paródiát adhatott elő (amelyet hosszú huzavona után a televízió is sugárzott), és a rendszer még Jászai Mari-díjjal is jutalmazta a kabaré műfajában elért eredményeiért, 1979-ben pedig a Magyar Rádió elnöksége ajándékozta meg Karinthy-gyűrűvel. 1982-ben elhagyta a Mikroszkóp Színpadot, a Magyar Televízió főmunkatársa lett, 1983-ban pedig már a Madách Színház tagjaként szerepelt, ahol utolsó, 2002. április 7-i fellépéséig önálló esteket tartott.

Hofi Géza és Sediánszky János a Magyar Rádió stúdiójában (Kép forrása: Fortepan / Szalay Zoltán)

1983-ban bemutatta a nagysikerű Hofélia című előadását, amellyel mindössze néhány év alatt 500 alkalommal lépett fel. Ugyanabban az évben (1987), amikor jubiláló műsorát lezárta, bemutatta Élelem bére című produkcióját, amellyel több mint 1500 alkalommal lépett fel. Előadásának hanganyaga alább hallgatható meg.

Bár az 1990-es évekre a rendszer, amelyet oly komikusan, mégis emberi hangon bírált, már megszűnt, Hofi humora mit sem kopott. Két hónapos turnéján ovációval fogadták Ausztráliában, 60. születésnapja alkalmából a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki, 1997-ben a magyar színművészet örökös tagjai közé választották.

Életművének elismeréseképpen utolsó éveiben Kossuth-díjjal és Pro Cultura Urbis díjjal jutalmazták. Egészen 2002. április 10-én bekövetkezett haláláig szórakoztatta a közönséget, március 3-i előadását a Hungaroton rögzítette. Műsorát halála után a művész életútjához és humorérzékéhez méltó, Napsugaras jóéjszakát címmel adták ki.

„Ha megfigyelted, itt mindig átkos rendszer jön. Egyszer jönne már egy kis sima!” – Hofi látta a rendszerváltás visszásságait, és akkor is a kiábrándult tömegek mellett állt humorával, amikor a politikum cserben hagyta őket. Ikonná, majd intézménnyé nőtte ki magát, rádiókabaré nem futott nélküle, és másképp nem is lehetett jellemezni: ő volt Hofi. A legütősebb mondatokat – bár hallgatni érdemes – fel is lapozhatják a humor szerelmesei a 2018-ban megjelent Hofi megmondja című kötetben.