Az, hogy a Windows 10 újabb és újabb verziói kisebb kompatibilitási problémákkal érkezzenek, amik miatt nem lehet őket minden, a korábbi verziókat gond nélkül futtató gépre felrakni, utóbbiak számát tekintve szinte elkerülhetetlennek látszik. Az azonban még így is meglepő lehet, ha a Microsoftnak azt se sikerül megoldania, hogy legalább saját, tucatnyinál is kevesebb gépén gond nélkül futkározzon az új operációs rendszer.

Márpedig úgy tűnik, hogy Redmondnak most pont ebbe sikerült belefutnia - közel két hónappal kiadása után ugyanis kiderült, hogy a Windows 10 Májusi Frissítése nem működik rendesen a cég saját, Surface Book 2 masináin sem. A szóban forgó laptopokon ugyanis a rendszer telepítését követően elérhetetlenné válhat a dedikált grafikus chip, ez pedig belassíthatja a grafikát, illetve a továbbiakban működésképtelenné tehet olyan játékokat és alkalmazásokat, amik korábban gond nélkül futottak a gépen.

Ha mindez nem lenne elég, a probléma csak sporadikusan jelentkezik: azaz, néha még ugyanazon a gépen is van, hogy felismerésre és használatra kerül a szóban forgó grafikus chip, míg a következő bekapcsoláskor ez már nem történik meg. Szerencsére a probléma megoldható, még ha körülményesen is: ha ugyanis a felhasználó megnyitja az Eszközkezelőt és azt a gépbe telepített hardverelemek újbóli felismerésére kéri, általában megjelenik az eszközlistában a hiányzó videóadapter is.

Mindezek ellenére a Microsoft most úgy döntött, hogy egyelőre leállítja a Windows 10 Május Frissítésének terjesztését a Surface Book 2-kre, amíg nem sikerül a problémát megoldania. Azt ugyanakkor, hogy erre mikor lehet számítani, a cég egyelőre nem közölte.