Mohammed Naim szóvivő elmondta, hogy egyetlen diplomáciai testület vagy annak bármelyik központja sem volt célpont. Hozzátette, szervezete mindenkit biztosít arról, hogy gondoskodik az állampolgárok és a diplomáciai képviseletek biztonságáról.
Készek vagyunk párbeszédet folytatni minden afgán személlyel, és garantálni fogjuk számukra a szükséges védelmet
- hangoztatta. Kijelentette, szervezete minden lépést felelősségteljesen tesz, és mindenkivel békét akar.
A tálib lázadók vasárnap vonultak be az afgán fővárosba, Kabulba. Ezzel egy időben Asraf Gáni elnök elhagyta az országot, mondván, el akarja kerülni a vérontást, mivel az iszlamista fegyveresek közel kerültek ahhoz, hogy átvegyék az ország irányítását.
Naim az afgán elnök meneküléséről azt mondta, nem számoltak vele, és még a politikushoz közel állók sem számítottak rá.
Az afgán kormányerők ellen küzdő tálib harcosok imádkoznak, miközben felvonják zászlajukat a délkelet-afganisztáni Gázni tartomány kormányzójának háza előtt a tartomány azonos nevű székhelyén 2021. augusztus 15-énForrás: MTI/AP/Gulabuddin Amiri