Forrás: [origo] | 2020.05.24.

A biológiai sokféleség, azaz a biodiverzitás riasztó mértékben csökkent az elmúlt években, melynek hátterében a földhasználat változása, az élő szervezetek közvetlen felhasználása, a klímaváltozás, a környezetszennyezés, valamint az özönfajok térnyerése áll. A Szent István Egyetem fiatal kutatói ennek kapcsán új adatokkal támasztották alá, hogy vasútvonalak és vadetetők közelében is jellemző az agresszíven terjedő növényfajok térnyerése.

Számos kutatás bizonyította, hogy a tájakat átszelő vasútvonalak igen speciális élőhelyek, melyek egyedi sajátosságaik révén teret adnak az idegenhonos özönnövények terjedésének.

Magyarországon azonban kizárólag a vasúti pályaszakaszra és annak közvetlen környezetére kiterjedő vizsgálatot korábban még nem végeztek, így a hazai körülményeket nem lehetett pontosan ismerni.

Schermann Balázs Gábor természetvédelmi mérnök mesterszakos hallgató e hiányosság pótlására a Hatvan-Gödöllő vasútvonal egy 30 kilométeres szakaszán tárta fel a növényfajok jelenlétét a vasúti pálya külső tengelyétől számított 10 méteres távolságig. A gyalogos bejárás és vonatról történő megfigyelés során a fiatal szakember összesen 19 inváziós növényfajt írt le a területen, melyek közül a legjelentősebbek

a fehér akác, a kanadai aranyvessző, a nyugati ostorfa, a zöld juhar és a közönséges selyemkóró voltak.

Fontos eredmény, hogy a vizsgált szakaszon egyetlen olyan 250 méteres kis szakasz sem fordult elő, amely mentes lett volna az özönnövényektől, a fehér akác pedig legalább egyszer minden kilométeren előfordult. Mindez arra utal, hogy a Hatvan-Gödöllő vasútvonal különösen fertőzött élőhelynek számít az özönnövények szempontjából.

Molylepkék egy kanadai aranyvesszőn (illusztráció) FORRÁS: BIOSPHOTO VIA AFP/JEAN-PHILIPPE DELOBELLE

A vadetetőhelyeken is terjednek az invazív fajok

Egyre elterjedtebbek hazánkban a szakmai berkekben szóróknak nevezett vadetetőhelyek is, így indokolttá vált annak vizsgálata, hogy jelenlétük milyen hatást gyakorol az érintett terület természetes vegetációjára. Rusvai Katalin, a SZIE Környezettudományi Doktori Iskola PhD-hallgatója ennek kapcsán a Mátrai Tájvédelmi Körzetben jellemző három eltérő szórótípus esetében mérte fel az őshonos és invazív növényfajok jelenlétét, melyekből következtetéseket lehetett levonni a vadetetők gyomfertőzöttségét illetően.

Az eredmények szerint a gyomfertőzöttség jellemzően a szórók közvetlen környezetére terjed csak ki, a gyomok aránya ugyanis minden területen csökkent a szórók középpontjától távolodva.

Ez a hatás ugyanakkor nem hanyagolható el, hiszen a szórók így is gyújtópontjai lehetnek egy későbbi biológiai inváziónak.

A három vizsgált szórótípus esetében ugyanakkor lehetnek eltérések, az eredmények szerint ugyanis a tisztáson lévő szórók jóval fertőzöttebbnek bizonyultak, mint az erdeiek. A fiatal kutató az úton lévő szórók esetében is jelentős eltéréseket tapasztalt, ezek gyomossága ugyanis záródástól, feltártságtól és kitettségtől függően változott.

A kutatók ajánlása szerint tehát a szórókat ajánlott volna inkább erdei területeken elhelyezni, a védett területek biológiai sokféleségének megőrzése érdekében pedig szükséges volna az etetőanyag kiszórásának mennyiségi és minőségi szabályozása is.

A két fiatal kutató munkáját Dr. Czóbel Szilárd, a SZIE Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Természeti Erőforrások Megőrzése Intézetének egyetemi docense segítette.