Több, száguldozó sofőr miatt bekövetkezett baleset után az osztrák kormány úgy döntött, kemény szabályozást vezet be: elkobozzák a gyorshajtók kocsiját. A véglegesen elkobzott autókat elárverezik.
„Van az a sebesség, amikor az autó fegyverré válik” - mondta Leonore Gewessler klímaminiszter egy sajtótájékoztatón a szélsőségesen nagy sebességgel száguldozókra célozva. A Der Standard tudósítása szerint - amit a Telex idéz - a politikus bejelentette, hogy új törvénycsomagot terjesztenek elő, ami alapján ideiglenesen, súlyosabb esetben pedig véglegesen is elkobozhatják az őrülten száguldozók autóit.
A szabályozás lényege, hogy ha valaki 60 km/órával gyorsabban megy, mint a városi sebességhatár értéke (50 km/óra) – azaz 110-zel vagy annál többel száguld a városban -, vagy 70 km/órával gyorsabban, mint az autópályán megengedett legnagyobb sebesség, azaz 200-nál többel, annak két hétre lefoglalják az autóját.
A lefoglalás idején megnézik, történt-e már hasonló esete az illetőnek. Ha igen, akkor a gyorshajtó búcsúzhat az autójától. Már az első esetnél véglegesen elkobozzák a kocsit, ha a gyorshajtás városban nyolcvannal, vagy a sztrádán kilencvennel haladja meg a megengedett legnagyobb sebességet, illetve ha valaki 220-nál gyorsabban megy az autópályán.
A miniszter szerint az extrém száguldás hívei számára az autó „szent tárgynak” tekinthető, így jelentős visszatartó ereje lesz annak, ha ezt véglegesen elvehetik tőlük - idézi a Telex.
A véglegesen elkobzott autókat árverésre bocsátják. A bevétel 70 százaléka a közúti közlekedésbiztonsági alapba, 30 százaléka az illetékes önkormányzathoz kerül. A jármű elkobzása mellett még jelentős pénzbírságot is kell fizetni, valamint a jogosítványt is bevonják, nehogy egy másik autóval folytatódjon a száguldozás.
Ezt a fajta szabályozást Svájcban már alkalmazzák. Az erre vonatkozó tervek egy gyorshajtás elleni törvénycsomag részét képezik, amely amint lehet, hatályba lép, mondta a miniszter, de ennek konkrét időpontját nem nevezte meg.