A Google a napokban elkezdte bevezetni böngészője Canary csatornáján azokat a változásokat, amik érkezését a cég még az év elején harangozta be. Ezek következményeként a jövőben a reklámblokkolók csak a korábbiaknál szűkebb keretek között tevékenykedhetnek majd a Chrome-ban - sőt, lesz olyan is, aminek működése jelenlegi formájában szinte teljesen ellehetetlenül majd.

A keresőóriás a változások bevezetését azzal indokolta, hogy így a böngészés gyorsabbá válhat majd. Ugyanakkor a reklámblokkoló szoftverek készítői már a kezdetektől fogva kritizálták a módosítást, ami nem fog ad-hoc beavatkozási lehetőséget adni nekik a böngésző motorja és a weboldalak között zajló kommunikációba.

Bár a bővítmények továbbra is szűrhetik majd a reklámokat vagy más tartalmi elemeket a lapokból, ennek érdemi megvalósítását ezentúl a böngészőre kell bízniuk, ők maguk pedig csak egy előre összeállított lista segítségével határozhatják majd meg, hogy melyik elemeket akarják eltüntetni az oldalakról. Ez pl. az Adblock Plus számára csak kisebb kényelmetlenséget jelent, a uBlock működését azonban jelenlegi formájában teljesen ellehetetleníti majd.

A jelenleg a Canary csatornán tartózkodó Chrome 80 stabil változatban a végfelhasználókhoz jövő februárban érkezik majd meg - így a webezők ekkortól kezdve számíthatnak majd a változások esetleges hatásainak észlelésére a blokkolás folyamatában.