Az Android első, nem desszertekről elnevezett kiadása elképesztő számú biztonsági hibát fog javítani megjelenésekor korábbi kiadásaihoz képest - derül ki a Google által a napokban közzétett dokumentumból. E szerint az Android 10 már első nyilvános, 2019-09-01 patchszintjén is nem kevesebb, mint 193 darab - részben extrém súlyos - biztonsági rést fog lezárni a mobilos rendszerben.

A javított hibák között vegyesen vannak a legsúlyosabb, hackerek számára akár távolról történő kódfuttatásra is lehetőséget adó, valamint kevésbé kritikus sérülékenységek is. A sebezhetőségek legtöbbjét az Android médialejátszó keretrendszerében javította a Google, ami korábban is rendkívül problémásnak és veszélyesnek bizonyult biztonsági szempontból, de bőven akadnak foltok a rendszer más részeihez is.

A Google egyelőre nem közölte, hogy a hibák közül hány érinti az Android korábbi kiadásait is, azt viszont igen, hogy nincs tudomásuk arról, hogy a közel kétszáz sebezhetőség bármelyikét kihasználnák jelenleg az Android-felhasználók megtámadására, amit a cég szerint a Google Play platform biztonsági rendszere egyébként is erősen korlátozna.

Mint korábban megírtuk, mobilos rendszere legújabb verziójának esetében a Google úgy döntött, hogy évtizedes hagyománnyal szakítva a rendszert nem valamilyen édességről nevezi el, hanem simán csak Android 10-nek hívja majd - vélhetően részben azért, hogy ezzel is utaljon az első nyilvános verzió kiadásának kerek egy évtizedes évfordulójára.