A hétfő igen kellemetlen meglepetést hozott a legtöbb, a rendszerrel kapcsolatos fejleményeket szorosan követő linuxos felhasználó számára. Egyetlen nap alatt ugyanis nem kevesebb, mint 432 új sebezhetőségről szóló ún. CVE jelent meg a nyílt forrású rendszermag biztonsági fenyegetéseinek publikálására szolgáló levelezési listán.
Bár ez a szám hasonlatos ahhoz - és valamivel kevesebb, mint - az 570-hez, ahány biztonsági javítást a Microsoft ehavi foltcsomagja is tartalmazott, de érdemes fejben tartani, hogy a Linux esetében csak egy rendszermagról van szó, míg a redmondi foltpakkban számos, részben az operációs rendszer részét képező, részben attól független alkalmazási és szolgáltatási csomag javításai is benne voltak.
Akárcsak a Windows esetében, a Linux-nál is valószínűsíthető, hogy a sebezhetőségek drámai számának megugrása mögött a legújabb generációs, mesterséges intelligencián alapuló hibakereső eszközök állhatnak, amelyek a korábbiaknál nagyobb mennyiségben, illetve gyorsabban képesek akár olyan hibákat is azonosító a szoftverekben, amiket emberi fejlesztőknek szinte esélyük se lenne felfedezni.
Bár ezek legnagyobb része esetében gyakran nehezen kihasználható és csak kis hatással rendelkező hibákról van szó, de persze előfordulhatnak komolyabb és veszélyesebb sebezhetőségek is, amik kihasználásával hackerek és kártevők komoly károkat tudnak okozni. Ráadásul a javítások esetében mindig megvannak annak kockázata is, hogy azok maguk is hibásak lesznek, vagy a javítás lényegéből adódóan kompatibilitási problémákat okoznak, amik újabb fejfájást jelenthetnek a felhasználóknak.














