Meglepő látogatót videóztak a trieszti riviéria mentén, a sekély vizekbe egy nőstény kékcápa tévedt – írja az InTrieste. Az állat még kedden reggel jelent meg a kikötőben, jelenlétére a Miramare tengeri védett terület kutatói is felfigyeltek, akik aztán rögtön helyszíni ellenőrzés végeztek.
A rezervátum tudományos csapata helyszínen egy parton elhelyezett 3D-s víz alatti kamera segítségével felvételeket készített a ritka ragadozóról. A kékcápa a túlhalászás és az élőhelyek pusztulása miatt egyre inkább veszélyeztetett, ezért a szakértők szerint szorosabb tudományos vizsgálatot és fokozottabb védelmet érdemel.
„Ilyen közel látni egy kék cápát a parthoz, nagyon szokatlan” – idézi az egyik tenerbiológust a lap. „A felvételek ritka és erőteljes bepillantást nyújtanak egy olyan fajba, amely egyszerre rejtélyes és sürgős védelemre szorul.”
A kutatók elmondták, hogy ránézésre az állat nem sérült, viszonylag jó egészségnek örvend, nem mutatta a szorongás jeleit. Az egyik szárnyán észrevettek pár heget, a sérülések valószínüleg párzási interakció során keletkezhettek, ami ennél a fajnál normális.
Mindezt csak azért emelték ki, mert az nem teljesen természetes, hogy a mélyebb vizekhez szokott állat ennyire közel jön a parthoz. A kutatók arra figyelmeztetnek, hogy a cápa esetleg megzavarodott, és nehezen talál vissza a mélyebb vizekbe. A csapat elővigyázatosságból az elkövetkező napokban továbbra is szorosan figyelemmel kíséri az állatot.
Addig is a hatóságok arra kérik a lakosságot, hogy tartsák tiszteletben a cápa mozgásterét, ne közelítsék meg és ne etessék.
Nyitókép: YouTube / InTrieste