Fekete-Győr András lemondása után döntöttek az új elnökről a párt vasárnapi küldöttgyűlésén. Az eredményről szűkszavú közleményben számoltak be:
„A Momentum Mozgalom a mai napon megtartotta elnökségi tisztújító Küldöttgyűlését. A küldöttek döntésének értelmében a Momentum következő elnöke Donáth Anna lesz. Donáth Anna 2016 óta a Momentum oszlopos tagja, 2018-tól 2020-ig a párt alelnöke volt, 2019 májusa óta pedig a párt Európai Parlamenti képviselője. Donáth Anna mandátuma jövő nyáron jár le.”
A szavazati arányokról a párt nem közölt semmilyen adatot, de információink szerint Donáth Annára a küldöttek 47 százaléka voksolt. Orosz Anna 24, Hollai Gábor 12 százalékot kapott.
Donáth Anna a kezdetektől tagja a Momentumnak, két évig a párt alelnöke volt. A 2018-as országgyűlési választáson Óbuda-Békásmegyeren (Budapest 10.) indult, de az igazi ismertséget egy évvel később az EP-választás hozta meg a számára. Cseh Katalin mellett ő is mandátumhoz jutott Brüsszelben, ami jelentősen növelte befolyását a párton belül.
Rajta kívül még Orosz Anna és Hollai Gábor pályázott az elnöki posztra – írja a Telex .