Dr. Kövér szerint a világ - 27 Január 2014

Kövér Dr. Kövér azt mondja, hogy „a kampányban a másik oldal nem a józan mérlegelésnek lehetőséget adó hangulat megteremtését tűzte céljául, hanem indulatokra, acsarkodásra, a gyűlölségre építve próbál meg bázist kovácsolni magának.” Majd a „józan mérlegelés” jegyében közli, hogy ezeknek „a csalás a vérükben van.” Vérükben? Kiknek a vérében? Genetikailag kódolt módon? Vajh, miként is érti ezt dr. Kövér?

Ugyancsak a „józan mérlegelés jegyében” jelenti ki, szeretett és félve tisztelt főnökét citálva, hogy „ma is közibünk lövetnének, ha tehetnék.” Pompás argumentum, hibátlan logikai levezetés, pontos, józan, racionális érvelés. Eme eszmefuttatást alapul véve rákérdezhetünk mi is: vajon dr. Kövér és szeretett, félve tisztelt főnöke – ha tehetnék – ma mit kezdenének azokkal, akiknek – mint állítják – „a csalás a vérükben van”?

Dr. Kövér a tőle megszokott elegáns szubtilitással, „a józan mérlegelés jegyében” jelzi, hogy a romagyilkosságok mögött Gyurcsány állhatott, hiszen „ami történt, az megfelelt az akkor hatalmon lévők politikai szándékának.” Szofisztikált bölcselkedés, remek észmunka, pompás logikai következtetés. Épp, mintha a minapi bankrobbantásról vélekedne valaki úgy – „a józan mérlegelés jegyében” –, hogy mögötte a kormány áll, mert a politikai érdeke így kívánta.

A német megszállás emlékművével kapcsolatosan – „a józan mérlegelés jegyében” – szeretett és félve tisztelt főnökének álláspontját osztva, továbbá hermeneutikai és műelemző készségét megvillantva leszögezi, hogy „az emlékmű nem igényel magyarázatot” (ebben, lássuk be, igaza van). Dr. Kövér deklarálja, hogy a kormány méltó módon kíván megemlékezni zsidó honfitársaink elpusztításáról. Nem tette azonban hozzá, inkább csak magunk emlékeztetünk rá, hogy a méltó megemlékezést nem egy időlegesen letudandó kötelességnek tekinti a kormány, hanem folyamatnak, amelybe nyilvánvalóan beleilleszkedik – egyebek mellett – a Horthy-korszak rehabilitációja; a nyíltan zsidóellenes nézeteket valló, Hitlert példaképnek tekintő, a nyilasokkal az utolsó pillanatokig kollaboráló Nyirő Józsefnek, avagy a numerus clausust teljes támogatásáról biztosító, Mussoliniért és az olasz fasizmusért lelkesedő, antiszemita Tormay Cécile-nek az iskolai tananyagba való beemelése; a numerus clausus atyjaként számon tartott, dühödt, aljas és ocsmány zsidóellenes kifakadásairól hírhedt Prohászka Ottokár szobrának kormánytag általi leleplezése; Horthy-szobrok felállításának csendes tudomásul vétele; a kormány által létrehozott Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum élére annak a Bíró Zoltánnak a kinevezése, aki a Magyar Hírlapban antiszemita beütésű cikkeivel hívta fel magára a figyelmet; az ugyancsak a kormány által létrehozott Veritas Történetkutató Intézet élén annak a Szakály Sándornak a meghagyása, aki első nyilatkozatában puszta „idegenrendészeti eljárásnak” nevezte a kamenyec-podolszkiji deportálást; Balog Zoltán miniszter (és református lelkész) magas állami kitüntetéseinek szép gesztusa, amivel fejet hajt a rasszista, antiszemita újságíró, a szélsőjobbos soviniszta rocker, vagy az ókori zsidó állam létét kétségbe vonó, Krisztus zsidóságát tagadó, a középkori rabszolgakereskedelmet a zsidóknak tulajdonító, amúgy pedig Szálasi nagyságát kiállítás formájában dicsőítő régész előtt.

Dr. Kövér rákosista mítoszt emleget fel, amely szerint Rákosi mondta volna, hogy Magyarország kilencmillió fasiszta országa lenne, ám ezt – fűzi hozzá – „engedtessék meg nekünk, hogy ne fogadjuk el.” Dr. Kövér kezében nyilván ott a dokumentum, amely igazolja ezt az ostoba, ám sosem bizonyított kijelentést. Ha mégsem, akkor csak javasolni tudjuk, hogy dr. Kövér ne a mítoszokra és a kétes legendákra szegezze vigyázó tekintetét, hanem azokra a publikált történelmi tényekre, amelyeket a magyar történettudománynak hála immár neki is módjában áll átböngészgetnie. Igaz, eme dokumentumokon még nem szárad rajta a Veritas Intézet főigazgatójának és munkáltatójának, Lázár Jánosnak a szakértői és cenzori pecsétje.

Dr. Kövér szerint joggal visszautasítható az, hogy a magyar lenne a második világháború egyetlen bűnös nemzete. Igaza van, joggal. De hol olvasott ilyet dr. Kövér mérvadó történésztől vagy politikustól? Mely olvasmányélményéből köszön vissza ilyen állítás? Mert arra gondolni sem merünk, hogy dr. Kövér azonosulna néhány szélsőjobboldali honlap ismert interpretációjával. És egyáltalán, miket olvasgat(hat) dr. Kövér üres óráiban?

Dr. Kövér rosszallóan konstatálja, hogy a Mazsihisz részt akar venni a választási kampányban, „hogy, hogy nem, már megint a baloldal oldalán”. Ehhez csak két megjegyzésünk volna: ezt megelőzően dr. Kövér nyilvánvalóan azért nem tette szóvá eddig, hogy valamely egyház vagy felekezet részt vesz egy kampányban, mert ilyen képtelenség a korábbiakban – bizonyára – sosem fordult, sosem fordulhatott elő, pláne nem a jobboldal oldalán. Másrészt dr. Kövér gondolkodása kissé fixáltnak tűnik: benne, aki a világot politikusi „ész”járásával két részre osztja, fel sem merül, hogy valaki, legyen az magánszemély vagy szervezet, nem a politikai oldalak valamelyikéhez igazodik, hanem az igazsághoz, a tisztességhez, az emberi kötelességhez és felelősséghez. Ha dr. Kövér ezt a habitust a baloldalhoz való igazodásként könyveli el, azt a baloldal akár meglepő vallomásként, sőt dicséretként is felfoghatná, ám ezt kétségtelenül nem „a józan mérlegelés” jegyében tenné.

Gábor György filozófus (fotó: prae.hu)
Írásai a Galamusban