A Microsoft a napokban megrendezésre került Ignite konferenciáján egy érdekes fejleményt jelentett be. A cég ugyanis közölte, hogy októberben az eddig várt egy helyett mindjárt két új Windows-t is ki fog adni - miután a Windows 10 új verziója mellett a Windows Server 2019-et is elérhetővé fogja tenni.

Bár Remond a kiszolgálókra szánt operációs rendszerének új verzióját már tavasszal kipróbálhatóvá tette egy előzetes változatban, mindeddig nem lehetett tudni, hogy az pontosan mikor is fog végleges kiadásban elérhetővé válni a végfelhasználók számára. A mostani bejelentés értelmében azonban az is az új Windows 10-zel, az Októberi Frissítéssel együtt - vagy legalábbis egy hónapban -fog "általánosan elérhetővé válni".

A Windows Server 2019 elsősorban a hibrid felhős környezet támogatása, valamint a linuxos virtuális gépek kezelése terén hoz majd jelentős előrelépést. Ugyanakkor legkisebb konfigurációjában az eddigieknél is kevesebb erőforrással is be fogja érni, ami azt jelenti, hogy több memóriát lesz majd képes meghagyni az alkalmazások és virtuális gépek futtatására.

Akárcsak a megelőző verzió esetében, az új Windows Server is három kiadásban lesz elérhető: az általános vállalati felhasználásra szánt Standard, a kifejezetten nagyteljesítményű kiszolgálókörnyezetre tervezett Datacenter, valamint a kis és közepes vállalkozásoknak szánt Essentials kiadásban.

A Microsoft egyelőre nem közölte azt, hogy az egyes kiadások mennyibe fognak kerülni, de az előd esetében az Essentials változatért 500 dollárt (137 ezer forintot), a Standard változatért 882 dollárt (242 ezer forintot), a Datacenter kiadásért pedig 6155 dollárt (1.7 millió forintot) kér alapkiszerelésben.