Jákon, az 1256-ban felszentelt templom szinte biztosan kevesek által vitatott építészeti és egyháztörténeti emlék. Mint ilyennek a fennmaradása érthetően gazdagítja az európai kultúrtörténetet. Azt a kultúrtörténetet, melynek fontos lépése volt az egyházi és világi uralom szétválasztása. Még akkor is, ha ezzel a magyar miniszterelnök, illetve beszédírói csak mérsékelten bírnak a felületesnél komolyabb információkkal.

Ahogy valószínűleg az is a történelemtudomány újdonságaként hathat, hogy a szekuláris állam modelljének kialakulása nem az Európai Unió létrehozásával kapcsolatos mozzanat. Alkalmasint még csak nem is egy agresszív politikai irányzat részeként jelent meg, hanem a hitszabadság jegyében. Így Orbán Viktor bilbaói vendégszereplésekor is talán egy történelem-ismereti leszereplés nyitányaként fejtegette, hogy „ma az európai politikában egy agresszív szekuláris politikai látomás uralkodik”. Alkalmasint lerögzítve unalomig ismételgetett téziseit a munkaalapú társadalomról is, aminek a hazai unortodox megoldása a közrabszolga-programok erőltetése. Emlegetve valami keresztény értékeken alapuló alkotmányt is, ami nyilván valamely más országra vonatkozik, mivel pont az Orbán-kormány alaptörvényesítette az alkotmányt.

A beszédek írása során minden esetre nem sok hangsúlyt fektetnek Orbán Viktor környezetében a változatosságra. A legújabb, immár Jákon megtartott előadáson ugyanezek a végszavak bukkantak elő. Amikor is felszólalt a búza-, és templomáldásos szentmisét követően. A tudósítások egyetértenek abban, hogy Orbán Viktor kijelentette: „Európa egy agresszív szekuláris, internacionalista és családellenes látomás csapdájába esett”. Egyben megállapítva, hogy „a hajdan égbe törő Európa a földhöz ragadt”. Amely utóbbi egy szuszra azért mégis jelentős teljesítmény lehet. Már csak azért is, mert például égbe törni rakéták, esetleg épületek szoktak. Meg persze mesék főhősei a Turul hátán. Az égbe törő épületek kapcsán pedig illene ismernie egy magát mostanság vallásosnak minősítő politikusnak a bibliai példát. Bábel tornyának esetét, mely Mózes 1. könyvében, tehát nem is valami apróbetűs záradékban olvasható. Ha ellenben az internacionalizmusnak köze lehet, mert lehet, a többnyelvűséghez, akkor nyilvánvaló, hogy a korábbi égbe törés isteni büntetése is lehet. Akkor viszont Orbán Viktor miért akarna ebből repetát egy ismételt égbe töréssel?

Megfeledkezve arról az apróságról, ami egy átvitt értelmű égbe törést jellemezhet. Nevezetesen azt, hogy a gyarmatbirodalmak kialakulásának is volt némi köze ahhoz, hogy az európai gazdaság valóban az élen járt hosszú ideig a múltban. Ezzel kapcsolatban azonban érdemes lenne visszaemlékezni arra, hogy az első Békemenet egyik jelmondata a gyarmatellenesség volt. Így jó lenne tudni, hogy Orbán Viktor most visszasírja gyarmatbirodalmat, vagy harcol ellene. Esetleg csak egyszerűen fogalma nincs arról, hogy mit beszél, és bármit kimond, amitől legalább egy további szavazót remél. Elvégre a hívektől a tapsot úgyis megkapja. De akár az aktuális Békemenetet is, ami jól megfizetve vonul ott, és akkor, ahol, és amikor kell. Nemzeti valutától fűtve, olyan nemzeti érzelemmel, amilyet a megrendelő óhajt. Az ország ezen „nemzeti érzelmű emberei tartják meg a kormányt”. Ellentétben azzal a földhözragadt Európával, amelynek országainak gazdasági teljesítményéhez képest jobbára recesszióban van a hazai gazdaság. Felidézve a régi viccet, ami szerint a Nyugat a szakadék felé rohan, de mi szocialisták egy lépéssel előttük járunk. Persze tudjuk, hogy a szakadékba zuhanó sincs a földhöz ragadt állapotban.

Nem vitatva ebben a folyamatban a polgári körök szerepét sem, amelyek gyűjtőpontként való működéséről aligha lehetne autentikusabb megszólalót találni a kormányfőnél. A miniszterelnök volt ugyanis az, aki Vona Gáborral egy polgári körből indult. A Jobbik kapcsolata pedig aligha vitatható az olyan szervezetekkel, mint a szélsőséges eszméivel elhíresült gárda, illetve a legutóbb motort bőgető nemzeti kétkerekesek. Amikor tehát Orbán Viktor ezekre támaszkodik, akkor nyilvánvalóvá válik a weimari szakácskönyv ismételt fellapozása. Az, hogy erről Orbán Viktor egy mise után emlékezett meg, az legfeljebb csak további kérdéseket vet fel. Vajon ezt követően Orbán Viktor formálisan is önálló egyházat alapít, mint VIII. Henrik? Ha igen, akkor ő lesz a hunglikán egyház első apostoli főpapja, vagy hagy még valami szerepet a Vatikánnak is? Ha nem, akkor a radikális toborzás ezt követően kötelező papi feladat lesz? Már csak azért is, mivel a katolikus lobbipárt ugyebár kormányzati párt. Szent István véleményét pedig azt hiszem jobb, ha nem tudjuk arról, aki az ő nevében akar intézkedni. Mert lehet, hogy szent jobbjával akkora sallert adna, amitől a Szíriusz adná a másikat. De talán a legfőbb kérdés, hogy a ma miniszterelnöke milyen viszonyban van azzal az Orbán Viktorral, aki annak idején „Térdre csuhások!” megszólítással illette mai kormányzati társait?

Mármint azon kívül, hogy tudat-hasadtban. Arccal a hatalom fele. Térden állva, ha kell. S térdre alázva bárkit, ha a hatalmi érdek úgy kívánja. Az orbanista embertípus mintapéldányaként, mely embertípust, Orbán egyházának állami csavarjaiként, a KDNP-felügyelte oktatásnak kell kibocsátani.