Forrás: Új Világtudat | 2016.07.04.

Az iskola cserbenhagyott engem, és én is cserbenhagytam az iskolát. A tanárok úgy viselkedtek, mint az őrmesterek. Meg akartam tanulni, amit tudni akartam, de azt akarták, hogy a vizsgákra tanuljak. Amit a legjobban utáltam, az a versengő rendszer, és különösen a sportok. Emiatt nem értem semmit, és többször azt javasolták, hogy menjek el.

Ez egy Katolikus iskola volt Münchenben. Úgy éreztem, hogy a tudásszomjamat elfojtották a tanáraim; az osztályozás volt az egyetlen mérőeszközük. Hogyan értheti meg egy tanár a fiatalokat egy ilyen rendszerben?

Tizenkét éves koromtól gyanakodni kezdtem a tekintélyre és bizalmatlan lettem a tanárokkal. Többnyire otthon tanultam, először a nagybátyámtól, majd egy diáktól, aki eljött, hogy velünk vacsorázzon hetente egyszer. Ő adott nekem fizikáról és csillagászatról szóló könyveket.

Minél többet olvastam, annál inkább zavarban voltam a világegyetem rendjétől és az emberi elme betegségétől, a tudósoktól, akik nem értették a teremtés hogyanját, a mikort és a miértet.

Aztán egy nap ez a diák elhozta nekem "Kant: A tiszta ész kritikáját." Kantot olvasva elkezdtem gyanakodni mindenre, amit tanultam. Már nem hittem a biblia ismert Istenében, annál inkább a rejtélyes Istenben, aki a természetben nyilvánul meg.

A világegyetem alapvető törvényei egyszerűek, de mivel az érzékeink korlátozottak, nem tudjuk megragadni őket. Van egy minta a teremtésben.

Ha ránézünk erre a fára kívülről, melynek gyökerei vizet keresnek a járda alatt, vagy egy virágot, amely elküldi édes illatát a beporzó méheknek, vagy akár saját magunkat és belső erőnket, amely cselekvésre ösztönöz bennünket azt látjuk, hogy mindannyian egy titokzatos dallamra táncolunk, és az, aki játssza ezt a dallamot egy kifürkészhetetlen távolságból - nevezzük bárhogy, Kreatív Erőnek vagy Istennek - megszökik minden könyvbéli tudás elől.

A tudomány soha nem kész, mert az emberi elme csak kis részét használja a kapacitásának, és az ember kutatása a világában szintén korlátozott. A teremtés spirituális eredetű lehet, de ez nem jelenti azt, hogy minden teremtett dolog spirituális. Hogyan magyarázzam el ezt a dolgot? Fogadjuk el, hogy a világ egy rejtély. A természet nem csupán anyagi, és nem teljesen spirituális.

Az ember is több, mint hús és vér; különben a vallások nem lennének lehetségesek. Minden ok mögött van egy másik ok; minden ok végén és elején megtalálhatók.

Egy dolgot mégsem szabad elfelejteni: nincs hatás ok nélkül, és nincs törvény nélküliség a teremtésben.

Ha nem lett volna egy abszolút hitem a teremtés harmóniájában, nem próbáltam volna kifejezni azt egy matematikai képlettel.

Csak az ember tudata, amit az elméjével tesz emeli őt az állatok fölé, és teszi lehetővé számára, hogy tudatában legyen önmagának és a világegyetemmel való kapcsolatának.

Azt hiszem, hogy nekem kozmikus vallásos érzéseim vannak. Soha nem értettem meg, hogyan lehet kielégíteni ezeket az érzéseket korlátozott tárgyakhoz való imádkozással. A fa odakinn az élet, egy szobor halott. Az egész természet az élet, és az élet, ahogy megfigyelem elutasít egy Istent, mely az emberhez hasonló.

Az embernek végtelen dimenziói vannak, és Istent a lelkiismeretében találja meg. Egy kozmikus vallásnak nincsenek dogmái, csak melyek arra tanítják az embert, hogy az univerzum racionális, és hogy a legmagasabb sorsa, hogy gondolkozzunk rajta és társteremtői legyünk a törvényeinek.

Szeretem úgy megtapasztalni a világegyetemet, mint egy harmonikus egységet. Minden sejtnek van élete. Az anyagnak szintén van élete; ez a megszilárdult energia. A testünk olyan, mint egy börtön, és már alig várom, hogy szabad legyek, de nem spekulálok azon, hogy mi fog történni velem.

Most itt élek, és felelősségem most ebben a világban van. A természeti törvényekkel foglalkozom. Ez a munkám itt a Földön.

A világnak szüksége van új erkölcsi impulzusokra, amelyek attól tartok nem a templomokból érkeznek, és erősen sérültek már az évszázadok során.

Talán ezeknek az impulzusoknak olyan tudósoktól kell származniuk, mint Galileo, Kepler és Newton. A kudarcok és az üldöztetés ellenére ezek az emberek az életüket annak szentelték, hogy igazolják az univerzum egyetlen egységét, amelyben úgy vélem, a humanizált Istennek nincs helye.

Az igazi tudóst nem a dicséret vagy a felelősség mozgatja, és nem is prédikál. Felfedi a világegyetemet és az emberek mohón jönnek anélkül, hogy sürgetnék őket, meglátva egy új kinyilatkoztatást: a teremtés rendjét, harmóniáját és nagyszerűségét!

És ahogy az ember elkezd tudatára ébredni azoknak a fantasztikus törvényeknek, melyek tökéletes harmóniában szabályozzák a világegyetemet, kezdi felfogni, milyen kicsi is valójában. Látja az emberi lét kicsinyességét és cselszövéseit, az "én jobb vagyok, mint te" hitvallását.

Ez a kezdete a belső kozmikus vallásának; a közösségi és az emberi szolgálat lesz az erkölcsi kódexe. Ezen erkölcsi alapok nélkül reménytelenül kudarcra vagyunk ítélve.

Ha javítani akarunk a világon, azt nem tudjuk tudományos ismeretekkel megtenni, hanem eszmékkel. Konfuciusz, Buddha, Jézus és Gandhi többet tettek az emberiségért, mint amit a tudomány tett.

Az ember szívével kell kezdenünk - a lelkiismeretével - és a lelkiismeret értékei csak az emberiség önzetlen szolgálatában nyilvánulhatnak meg.

A vallás és a tudomány együtt jár. Mint már korábban említettem, a tudomány vallás nélkül sánta, és a vallás tudomány nélkül vak. Egymással összefüggnek, és van egy közös cél, az igazság keresése.

Ezért abszurd, hogy a vallás igyekszik betiltani Galileót, Darwint vagy más tudósokat. És az is abszurd, amikor a tudósok azt mondják, hogy nincs Isten. Az igazi tudós hisz, ami nem jelenti azt, hogy el kell köteleznie magát egy hitvallás mellett.

Vallás nélkül nincs szeretet. A lelket, mely mindannyiunknak megadatott ugyanaz az élő szellem mozgatja, mint az univerzumot.

Nem vagyok egy misztikus. Annak, hogy megpróbáljuk megismerni a természet törvényeit semmi köze a misztikához, bár a teremtéssel szemben úgy érzem, hogy nagyon alázatos vagyok. Olyan ez, mintha egy szellem végtelenül magasabb szinten nyilvánulna meg az ember lelke számára. Törekvéseimen keresztül a tudományban ismert kozmikus vallásos érzésekkel rendelkezem. De nem érdekel, ha misztikusnak hívnak.

Úgy vélem, hogy nem kell aggódnunk, hogy mi történik ezen élet után, amíg tesszük a kötelességünket - szeretni és szolgálni.

Bízom az univerzumban, mert racionális. Törvény képezi alapját minden egyes történésnek. És hiszek a célomban itt a Földön. Bízom az intuíciómban, a lelkiismeretem hangjában, de nem hiszek a Mennyel és Pokollal kapcsolatos találgatásokban. Ezzel az idővel foglalkozom - itt és most.

Sokan azt hiszik, hogy az emberi faj fejlődése empirikus, kritikai jellegű tapasztalatokon alapul, de azt mondom, hogy a valódi tudás csak a filozozófiai levezetésen keresztül érhető el. Mert az intuíció az, amely javít a világon, nem csak követi a gondolat által kitaposott utat.

Az intuíció késztet arra minket, hogy megnézzük a független tényeket majd addig gondolkodjunk rajtuk, amíg egyetlen törvény alá nem vonhatók. A kapcsolódó tények keresése azt jelenti, hogy addig ragaszkodunk hozzájuk, amíg az ember nem talál helyettük újakat.

Az intuíció az új tudás apja, míg az empirizmus nem más, mint a régi tudás felhalmozása. Az intuíció maga a "tárulj szezám," nem az intellektus.

Ugyanis nem az értelem, hanem az intuíció az, amely előbbre viszi az emberiséget. Az intuíció mondja meg az embernek, hogy mi a célja az életben.

Nincs szükségem az örökkévalóság semmilyen ígéretére, hogy boldog legyek. Az örökkévalóságom most van. Csak egy érdekes: teljesíteni a célom itt, ahol vagyok.

Ezt a célt nem a szüleim vagy a környezetem adta nekem. Néhány ismeretlen tényező idézte elő. Ezek a tényezők tesznek engem az örökkévalóság részévé.

Albert Einstein

Einstein and the Poet: In Search of the Cosmic Man