A Microsoft a napokban egy már-már tragikomikusnak ható kiegészítéssel volt kénytelen bővíteni a szokásos keddi foltnapon közzétett javítócsomagja hibalistáját. Kiderült ugyanis, hogy a frissítés telepítését követően egyes gépeken az eredetileg a lemezek (háttértároló egységek) hibáit javítani hivatott chkdsk segédprogram valójában elrontja azokat - de nagyon.

 

Annyira, hogy az érintett eszközök ezek után akár teljesen indításképtelenné is válhatnak, amely állapotból csak a helyreindítási konzollal és az átlagfelhasználó képességeit általában meghaladó "varázslással" lehet helyreállítani működőképességüket. A problémát egyértelműen a foltkedden kiadott KB4592438 frissítés, illetve annak chkdsk segédprogramja okozza, a Windows 10 tavasszal kiadott 2004-es és ősszel elérhetővé vált 20H2 verzióin egyaránt.

A hiba természetesen nem csak a merevlemezekkel, hanem az SSD-vel szerelt gépeken is jelentkezhet, sőt, a valójában fájlokból dolgozó virtuális gépek (VM-ek) esetében is. Az egyetlen jó hír, hogy a Microsoft szerint a probléma csak a Windows 10 telepítések egy "kis részén" jelentkezett idáig - de ez is simán jelenthet akár tízmilliós nagyságrendű masinát is.

Azok akik belefutnak a dologba, a Microsoft tudásbázis-cikkében leírt, nem éppen egyszerű parancssori utasítások a helyreállítási konzolból történő kiadásával tehetik ismét indíthatóvá gépüket. Ugyanakkor a cég azt mondja, hogy javította is a problémát a frissítésben, és az új, immár hibamentes (?) változat az elkövetkező 24 órán belül automatikusan le fog töltődni a frissítést korábban feltelepítő gépek mindegyikére, ezáltal megelőzve a probléma előfordulását a jövőben.