A Microsoft által egy évvel ezelőtt kiadott Májusi Frissítés elrontotta több böngésző - köztük a Chrome - egyik kulcsfontosságú funkcióját, ami megvédte az azokat futtató gépeket a vírusok és hackerek támadásaival szemben. A 1903-as verziójú frissítés telepítése után így előbbiek könnyen kitörhettek az említett szoftverek ún. sandbox-ából, potenciálisan súlyos károkat okozva a felhasználóknak.

A problémáról a Google egyik mérnöke számolt be a napokban, részletesen elmagyarázva, hogy az miként tette hatástalanná a szóban forgó védelmi vonalat. A tavaly tavasszal kiadott frissítésben megjelent hiba ezek szerint egyébként nem csak a Chrome, de a Firefox, illetve a Microsoft saját, Edge böngészőjének új változatát is sebezhetővé tette.

A hibát végül a Microsoft a hónap elején kiadott foltcsomagjában javította, ezáltal helyreállítva többek között a szóban forgó szoftverek sandbox védelmi mechanizmusának hatásosságát is, valamint lehetővé téve a Google mérnöke számára, hogy leleplezze annak részleteit posztjában.