A Microsoft a napokban bejelentette, hogy újabb fázisba léptette a Windows 10-et futtató gépek automatikus frissítésének folyamatát a rendszer legújabb változatára. A cég bejelentése szerint így mostantól a korábbinál nagyobb ütemben és több masinára fog felkerülni a Windows 10 még május végén kiadott legújabb, 2004-es verziója.

Eddig elsősorban csak azok kapták meg a 2020 Májusi Frissítésként is emlegetett új kiadást, akik úgymond "kézzel" kerestek rá az operációs rendszer frissítéseire a Windows Update ablakban. Mostantól azonban egy rakás olyan konfigurációra is feltelepül majd automatikusan az új verzió, amik tulajdonosai nem tették előbbit meg - sőt, esetleg nem is tudnak arról, hogy már egy újabb verzió is megjelent a rendszerből.

A Microsoft elmondása szerint egy gépi tanulási algoritmus határozza meg azt, hogy pontosan melyik gépekre próbál majd magától felmeni a legújabb Windows 10. Utóbbi próbálja majd csak olyan masinákra leküldeni az új verziót, amiken várhatóan nem fog zavart okozni annak felkerülése. Az algoritmus ezek közül is azokat részesíti majd előnyben, amik olyan verziót futtatnak, ami támogatásának megszűnése már közeleg vagy meg is történt.

Ennek ellenére lesznek olyanok, akik gépére nem kerül majd fel az új, 2004-es Windows 10 akkor sem, ha amúgy kifejezetten szeretnék ezt. A Microsoft által listázott, az új verzióban eddig felfedezett több mint egy tucatnyi problémának ugyanis a cég egyelőre csak a felét javította ki, a maradékra a megoldás kidolgozása azonban még folyamatban van - és amíg ez nem történik meg, az azok által érintett gépekre biztosan nem fog felmenni az új Windows 10.