A Microsoft a Windows 10 tavaszra várt következő verziójában egy olyan fejlesztést fog bevezetni, ami jelentősen simábbá teheti annak működését - különösen a viszonylag lassú gépeken. A cég ugyanis ebben egy, az eddigieknél hatékonyabban dolgozóra fogja lecserélni a rendszer a háttérben működő ún. indexelő szolgáltatását.

Utóbbit a Windows arra használja, hogy gyorsabbá - illetve lehetővé - tegye a keresést a gépen található fájlokban és dokumentumokban a felhasználó számára. Működése részeként a Windows Search folyamatosan figyeli a masinán létrehozásra kerülő állományokat, és azok tartalmát egy könnyen kutatható adatbázisban raktározza el.

Ugyanakkor ez a folyamat jelentős erőforrásokat emészt fel, amit eddig komolyan megsínylettek az előtérben futó alkalmazások is, amik működése akadozhatott és belassulhatott az indexelés miatt. A tavasszal megjelenő Windows 10 20H1-ben ugyanakkor egy, az eddigieknél sokkal hatékonyabb algoritmust fog gondoskodni az indexelésről - ráadásul a rendszer jobban oda fog figyelni arra is, hogy a szóban forgó művelettel ne zavarja meg az előtérben futó alkalmazások működését.

Így például az indexelés automatikusan felfüggesztésre kerül majd, ha a processzor terhelése 80% vagy az I/O-műveletek erőforráshasználata 70% fölé megy. Hasonlóan szüneteltetni fogja a feldolgozást az új Windows 10 akkor is ha azt érzékeli, hogy a felhasználó egy játékot futtat, vagy ha egy hordozható eszközön az akku kapacitása 50% alá csökken majd.

Az új, az indexelés miatt kevésbé belassulásra hajlamos Windows 10 verziót a Microsoft végleges változatban várhatóan idén április vagy május magasságában teheti majd elérhetővé a felhasználók számára.