A holland közegészségügyi intézet (RIVM) megerősítette a nyugat-nílusi vírusfertőzéshez köthető ötödik halálesetet,
a jelentés szerint egyre nő fertőzöttek száma Hollandiában.
A Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál beszámolója szerint a holland közegészségügyi intézet által az országban idén megerősített fertőzéses esetek száma 44-re emelkedett. A legutóbbi, egy héttel ezelőtt közreadott jelentés óta további 16 fertőzöttet azonosítottak.
Hangsúlyozták: nem áll fenn járvány veszélye, mivel a vírus emberről emberre nem terjed. Orvosok, állatorvosok, virológusok és más szakemberek kísérik figyelemmel a betegség terjedését, és döntenek arról, szükséges-e további óvintézkedéseket bevezetni - tájékoztattak.
Emlékeztettek: szúnyogok által terjesztett vírus a fertőzöttek 80 százalékánál nem okoz tüneteket. A nyugat-nílusi láz az esetek mintegy 1 százaléka esetében neurológiai problémákhoz vezet, kivételes esetekben pedig halálos kimenetelű is lehet.
Egy utrechti kórházban ápolt beteg augusztusi halálát követően az RIVM közölte, hogy a vírus immár jelen van a hollandiai szúnyogpopulációban. A korábbi halálesetek kizárólag olyanokat érintettek, akik külföldi utazásuk során fertőződtek meg.
Nyugat-nílusi vírussal idén ez idáig 136 lovat és 171 madarat azonosítottak Hollandiában.
A nyugat-nílusi vírusfertőzés enyhébb lefolyása esetén láz, fejfájás, izom- és ízületi fájdalom, valamint emésztőrendszeri panaszok jelentkezhetnek.
A súlyosabb esetekben agyhártya- vagy agyvelőgyulladás, illetve más neurológiai tünetek is kialakulhatnak.
Különösen veszélyeztetettek az idősek és a legyengült immunrendszerűek. A vírus ellen nincsenek vakcinák vagy kezelések.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images














