Az amerikai űrkutatási szervezet, a NASA műholdas kutatási adatai alapján nyolcvanöt olyan Föld-szerű exobolygót fedeztek fel, amelyek megfelelő feltételekkel rendelkezhetnek az élet kialakulásához, illetve fenntartásához egy most publikált új tanulmány szerint.

Újabb nyolcvanöt, potenciálisan az élet számára is alkalmas exobolygót azonosítottak

A NASA műholdas adatainak tanulmányozásával a Warwicki Egyetem szakértői 85 új exobolygót, vagyis a Naprendszerünkön kívül eső távoli csillagrendszerekben lévő bolygót azonosítottak. Ezek méretüket tekintve kissé, vagy pedig jelentősen nagyobbak mint a Föld, becsült átmérőjük 18 ezer és 580 ezer kilométer között változik. (A Föld átlagos átmérője 12 742 km, a szerk.) De a Földhöz hasonlóan ezek az exobolygók is potenciálisan megfelelő távolságra – az úgynevezett lakhatósági zónán belül – keringenek a gazdacsillagaik körül ahhoz, hogy olyan felszíni hőmérsékletet uralkodjon rajtuk, ami megfelelő az élet fenntartásához.

Egy távoli csillagrendszer exobolygójáról nézve ilyen lehet az ASASSN-15lh (művészi illusztráció) Forrás: Sci.News/Jin Ma / Beijing Planetarium

Eddig több mint 5000 exobolygót fedeztek fel,

de az még bizonytalan, hogy konkrétan melyeken rejtőzhetnek idegen életformák is.

Az új tanulmányt jegyző Faith Hawthorn, a Warwicki Egyetem csillagászati és asztrofizikai tanszékének doktorandusza elmondta, hogy az újonnan azonosított exobolygók nyolcvanöt egyedi rendszerhez tartoznak. „Némelyikük sziklabolygó, némelyikük pedig gázóriás lehet" – nyilatkozta Faith Hawthorn. „Elég ritka, hogy lakható bolygókat fedezzenek fel, a lakhatóságnak ugyanis nagyon specifikusak a feltételei" - mondta a kutató.

A keringési idő alapján dönthető el, hogy az exobolygó lakhatósági zónában van-e

Hawthorn és munkatársai a NASA 2018-ban útnak indított Transiting Exoplanet Survey Satellite (TESS) műholdját használták a megfigyeléseikhez. A TESS a Naprendszerhez viszonylag közeli csillagok apró fényváltozásainak detektálásával kutat az exoplanéták után. Az úgynevezett tranzitok – a csillagfény átmeneti és csak érzékeny műszerekkel azonosítható elhalványodása –, azt jelzik, hogy egy bolygó halad el a csillag előtt valamelyest kitakarva annak fényét.

Művészi fantáziarajz a HD110067 katalógusjelű csillag bolygórendszeréről
Forrás: NASA/JPL-Caltech

A tranzit módszerrel a szakértők nemcsak hogy megtalálhatják az exobolygókat, hanem bizonyos részletekre is következtethetnek, például a méretükre és a csillag körüli keringési idejükre. Az, hogy mennyi az adott exobolygó keringési ideje, feltárhatja a bolygó távolságát a központi csillagától, mert minél hosszabb a keringési idő, annál nagyobb távolságot kellett megtennie a planétának. Általánosságban elmondható, hogy ha egy Földhöz hasonló méretű bolygó hasonló távolságra kering a csillagától, mint a Föld a Naptól (kereken 150 millió km, a szerk.), akkor észszerű azt feltételezni, hogy a felszíne se túl meleg és nem is túl hideg ahhoz, hogy kialakulhasson rajta az élet.

Egy exobolygó illusztrációja Forrás: NASA/JPL-Caltech

Hawthorn és munkatársai azonban még mindig sok mindent nem tudnak ezekről az újonnan felfedezett exobolygókról. "Rengeteg lehetőség adott ezeknek a további kutatására, hogy többet megtudjunk a pontos keringési periódusukról, vagy arról, hogy van-e holdjuk vagy sem, és pontosan miből is állnak" – mondta Faith Hawthorn.

Egyre több, az élet számára is alkalmas exobolygót fedeznek fel

A TESS projekt során eddig felfedezett legtöbb exobolygóhoz képest ez a 85 exoplanéta hosszabb keringési periódussal rendelkezik, ezért lehet hűvösebb a felszínük is. A tudósok ezt onnan tudják, hogy ezek a bolygók egy adott vizsgálati időszak alatt mindössze kétszer fedték el csillagukat, nem pedig háromszor vagy többször, mint a TESS által korábban felfedezett exobolygók többsége.

A Tess űrteleszkópot az exobolygók kutatására használják  (művészi ábra)
Forrás: NASA/JPL

Egy előzetes becslés szerint a vizsgált 85 új exobolygónak átlagosan 20 és 700 nap között kell megkerülnie a gazdacsillagát, míg a TESS által megfigyelt legtöbb exobolygó keringési ideje ennél sokkal rövidebb, általában mindössze 3-10 nap. A keringési időből pedig a bolygó központi csillagától való távolsága is meghatározható. A rövid, mindössze néhány napos keringési idő arra utal, hogy az exobolygó nagyon közel lehet az anyacsillagához, ennek pedig az a következménye, hogy e bolygók felszíne túl forró ahhoz, hogy bármilyen földönkívüli élet kialakulhasson rajtuk. A kutatócsoport elismeri, hogy a 85 exobolygóból 60 számít vadonatúj felfedezésnek, 25-öt pedig már más kutatócsoportok is kimutattak a TESS-adatokból, különböző keresési technikákkal.

Egy "életgyanús", a K2-18b exobolygó művészi fantáziarajza
Forrás: A. Boersma

 

A NASA általános meghatározása szerint csak akkor lehet egy exobolygót katalogizálni, ha a létezését legalább kettő vagy még több felfedezési módszerrel validáltak.

2024 januárjában már több mit 5500 exobolygó szerepel az idegen csillagrandszerekben felfedezett bolygók katalógusában.

(Először 1992-ben sikerült tudományos bizonyítékot találni arra, hogy más csillagrendszerekben is léteznek bolygók, a szerk.) A NASA online exobolygó-adatbázisa szerint az exobolygók közül 1912 a Neptunuszhoz, 1772 a Jupiterhez hasonló gázóriás, 1679 úgynevezett szuperföld és 199 pedig sziklabolygó.

A Webb NIRISS (közeli infravörös képalkotó és rés nélküli spektrográf) és NIRSpec (közeli infravörös spektrográf) segítségével a K2-18 b spektrumáról készített felvétel, ami bőséges metánt és szén-dioxidot mutat ki az exobolygó légkörében, valamint a dimetil-szulfidnak (DMS) nevezett molekulát
Forrás: NASA, CSA, ESA, R. Crawford (STScI), J. Olmsted (STScI), Science: N. Madhusudhan (Cambridge University)

E két utóbbi kategóriába tartozó bolygók lehetnek

a legígéretesebbek a földönkívüli élet kutatásában.

A NASA szakértői azonban hangsúlyozzák, hogy ez a Tejútrendszer összes bolygójának csak az „apró töredéke" lehet, amelyek becslések szerint több százmilliárdra rúghatnak. Az univerzum egészében pedig felfoghatatlanul sok exobolygó létezhet. Az új tanulmány 2024. január 24-én jelent meg a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society (MNRAS) szakfolyóiratban.