Az életükkel játszottak a genetikusok

Dmitrij Konsztantyinovics Beljajev több évtizeden át tartó, háziasítással kapcsolatos vizsgálatait a 20. század legjelentősebb genetikai kísérletei között tartják számon. A szovjet kutató úgy döntött, hogy a rókánál megpróbálja egy emberöltő alatt reprodukálni azt, amire a kutya esetében több tízezer évre volt szükség. Beljajevnek több oka is volt, hogy a rókát választotta kísérlete alanyául. Egyrészt a kutya távoli rokona, másrészt kéznél volt a szibériai prémtelepeken, ráadásul így könnyen el tudta fogadtatni, hogy a kutatásnak csupán az a célja, hogy könnyebben kezelhetőek legyenek a szőrükért tenyésztett állatok. A második világháború után ugyanis a Szovjetunióban felszámolták a genetikát. A darwinizmust a kapitalista nézetek igazolásának tartották. Genetikai intézeteket zártak be, kutatókat rúgtak ki, a tankönyvekből pedig törölték az erről szóló fejezeteket. Beljajev szintén genetikával foglalkozó testvérét is letartóztatták, és tárgyalás nélkül lelőtték. A szovjet kutató tehát nagy kockázatot vállalt azzal, hogy a háziasítással kezdett foglalkozni.

Beljajev a novoszibirszki Citológiai és Genetikai Intézet telephelyén 1957-ben kezdte meg vizsgálatait 100 nőstény és 30 hím ezüstrókával (ez a vörös róka prémjéért tenyésztett színváltozata). Csupán egyetlen szempontot vett figyelembe a tenyésztés a során: a szelídséget. Azt feltételezte, hogy a háziasított állatok és a vadon élő ősök küllembeli eltérése csupán a szelekció mellékterméke, nem pedig tudatos tenyésztés eredménye.

A kutató a szaporulatból mindig csak azokat a kölyköket tartotta meg, amelyek jól reagáltak az ember közeledésére. Az egymás után következő generációk így fokozatosan egyre szelídebbek lett, és a viselkedésük egyre jobban hasonlított a kutyákéra.

Legyen olyan, mint egy kutya

A telepen a munka még ma is folyik, és körülbelül háromezer róka él itt. Az állatokat hosszú, csupán tetővel rendelkező, pajtaszerű építményekben tartják egyesével, körülbelül egy négyzetméteres ketrecekben - írta a Slate.com-on a telepet megjárt Ceiridwen Terrill, aki Part Wild címmel könyvet is írt a háziasításról.

Beljajev eredeti célkitűzése az volt, hogy a vizsgálat akkor fejeződik be, amikor a rókák úgy engedelmeskednek az emberi parancsoknak, mint a kutyák. Beljajev ugyan 1985-ben meghalt, de utódja, Ljudmilla Trut vezetésével tovább folytatódott a szelekció.

Foltos és ugat

A rókák 51 generáció után ma már teljesen szelídek. Az ember felbukkanásakor rögtön izgalomba jönnek, és alig várják, hogy valaki benyúljon a ketrecbe, és megvakarja a hasukat. Kézbe véve bújnak, és nyalogatják az embert - teljesen úgy, mint egy öleb. Külsőleg is egészen máshogy néznek ki, mint a vadon élő rókák. A bundájuk foltos, a farkuk pedig kunkorodik. Kisebb a koponyájuk és a szemfoguk, lelóg a fülük, és ugatnak. Brian Hare evolúciós antropológus szerint a háziasított és a vad róka között annyi a különbség, mint a kutya és a farkas között.

Ahhoz, hogy a 63 éve zajló kísérletet befejezettnek nyilvánítsák, még igazolni kell a taníthatóságukat is. Ehhez pedig úgy kellene tartani a rókakölyköket, mint a kölyökkutyákat, és azután elvégezni a vizsgálatokat. A sikeres tesztek igazolnák a háziasítást, és akkor elkezdődhetne a felelős gének kutatása. Ezek a kísérletek azonban még váratnak magukra, ugyanis a telep komoly anyagi gondokkal küzd, ezért is kezdték el árulni az állatokat. A rókák értékesítése azonban ez idáig nem aratott túl nagy sikert, így a telepen évente több száz rókát altatnak el vagy adnak el szőrmetelepeknek, hogy a kiadásokat fedezni tudják.

Nem feltétlenül való lakásba

Bár a háziasított rókák igazán egzotikus házi kedvencnek tűnnek, azért a tartásuk mégsem egyezik meg egy kutyáéval. A rókák nagyon érzékeny szocializációs időszaka két hónapos koruk körül lezárul, a telep azonban csak négy hónaposan adja ki a kisrókákat (addig pedig családi környezet helyett ketrecekben élnek). Egyelőre nem nagyon kapkodnak a rókák után, így nincs túl sok tapasztalat arról, hogy mennyire lehet ezeket az állatokat szobatisztaságra nevelni, behívhatóvá tenni, vagy épp arra megtanítani, hogy ne akarják a szembe jövő kistestű kutyát levadászni.