Ma délután Ungár Péter országgyűlési képviselő a Hende Csaba által bejelentett 1,2 milliárd forintos szombathelyi fejlesztési csomag és az ehhez kapcsolódó hídfelújítás ügyében találta meg a Fidesz képviselőjét.
Az LMP-s politikus online sajtótájékoztatón azért kritizálta Hendét, mert a fent említett összeg felhasználást nem egyeztette a városvezetéssel, hanem saját maga döntötte el.
Hende szerint pedig Ungár Péter leplezni szeretné, hogy „ő egy trójai faló”. Azt szeretné, ha az előválasztást Ungár nyerné, „mert akkor már a szombathelyiek nem tudnak rossz döntést hozni” . Hende Csaba az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arról beszélt: az a hazugságáradat, amivel Ungár Péter nap, mint nap nyakon önti őt, tulajdonképpen egy „kész átverés shownak a része” .
„Ezzel a rendkívül vehemens Fidesz és Hende-ellenességgel szeretné elleplezni azt, hogy ő egy trójai faló. Ugyanis, ha Ungár Péter bekerül a parlamentbe, akár listán, akár egyében, a megfelelő pillanatban át fog állni a Fideszhez” – jelentette ki a fideszes országgyűlési képviselő. Hozzátette: ez szilárd meggyőződése. „Én büszke vagyok rá, hogy ő voltaképpen a mi kutyánk kölyke” – fogalmazott.
Hende azt szeretné, ha Ungár Péter és nem Czeglédy Csaba nyerné meg az előválasztást, „mert akkor már rossz döntést nem tudnának hozni a szombathelyiek” . Szerinte ezt az LMP-ben tudják is Ungár Péterről.
Ungár Péter Facebook-oldalán reagált az elhangzottakra:
„Hende Csaba ma egy új szintet lépett saját maga parodizálásában: egy ideig csak arról beszélt lépten nyomon, hogy milyen remek jelöltnek tart, talán azt remélve attól, hogy saját népszerűtlenségéből rám is ragad valami. Miután ezt nem érezte elég hatékonynak, ma az Egyenes Beszédben azt hazudta, hogy ha én nyerem a választást átülök a Fideszbe.
Most arról tekintsünk el, hogy a kétségkívül nem a humoráról ismert Hende Csaba is kinevette magát az interjú végén. Az azonban optimizmusra ad okot, hogy szűk egy évvel a választások előtt a kormánypárt oda jutott, hogy leginkább saját magukkal próbálják meg ijesztgetni a szavazókat.
Hende Csabának pedig üzenem: látva a teljesítményét, ha fiatal koromban a karriervágy miatt a Fideszbe, és nem az LMP-be lépek be, most könnyen lehetnék a térség kormánypárti országgyűlési képviselője. De mivel többek között akkor most saját magamat kéne buzizni ebben a kampányban, ellenzéki politikus lettem, és vele szemben én még soha nem is hagytam cserben a politikai közösségemet.”