Bár azt már tegnap megírtuk, hogy a Microsoft elmulasztotta februári Windows-foltcsomagjának kiadását a szokásos időben, akkor még azt hihettük, hogy csak egy pár napos csúszásról van szó. Redmond azonban a szerdai nap folyamán egyértelművé tette, hogy szoftverei nem csak késve, de egyáltalán nem fognak a hónap során javításokat kapni.

A Microsoft az incidensről szóló frissített blogposztjában ugyanis közölte, hogy a februári foltcsomag kiadását március 14-ére halasztja el. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az ehavi foltok is valójában a jövő havi foltcsomaggal együtt, annak részeként kerülnek majd fel az érintett gépekre.

Mint korábban megírtuk, a cégnek azért kellett az ehavi foltcsomag keddi kiadásától eltekintenie, mert valamilyen súlyos problémát fedeztek fel az abban érkező egyik javítással - és mert a Windows-ok frissítésében a múlt évben bevezetett változások miatt immár maga a Microsoft sem tudja egyes foltok kiadását egymástól függetlenül elhalasztani.

Redmond számára így az egyetlen opció így a teljes foltcsomag kiadásának mellőzése maradt, amire a patch kedd több, mint egy évtizeddel ezelőtti bevezetése óta nem volt még példa.