A szerző filozófus.

TUDOD MILYEN JOBBOLDALI SAJTÓ FÁJNA MA LEGJOBBAN, LAJOS?

Nyílt levél a helyét kereső Simicska-sajtónak

Gondold meg, mi fájt a legjobban anno a kommunistáknak. Persze, hogy nem a nyugati propagandát reléző szamizdat, hanem azok munkássága, akik az igazi szocializmussal, illetve az eredeti kommunizmussal szembesítették a létező hamisítványt. '56-ban is a munkástanácsok megalakulása és későbbi felszámolásuk volt a legkínosabb a hatalomnak, utána is mindig a valódi marxisták jelentették a legnagyobb veszélyt az álmarxista hatalom számára.

Ebből pedig gyerekjáték levezetni, hogy a legbrutálisabb ma egy igazi média jobbegyenes lenne Orbánnak, amivel naprakészen szembesítenék a narancsizmust

1. az általa totálisan elárult valódi polgári értékrenddel,

2. egy valódi, európai jobboldalisággal,

3. a szabadságjogokra kínosan ügyelő legmodernebb konzervativizmussal megfejelve, amiből egyenesen következik

4.  a környezettudatosság és a korlátoltan gazdasági szempontokon túlmutató fenntarthatóság keresése (Itt érdemes megjegyezni, hogy az orbánizmus legnagyobb hibája nem az, hogy tévedhetetlen és még olyan nyilvánvaló balfogásai esetében is igyekszik igaza látszatát fenntartani, amikor ez kifejezetten káros, mert még saját táborát is elidegenítheti... de ennél is súlyosabb, hogy láthatóan nem tanulnak a hibáikból. Utólag sem vonnak le semmilyen konzekvenciát. Ennek ékes példája, hogy az európai méretekben is jelentős vörösiszap katasztrófa után újraindítják az üzemet; Fukushima után, mikor a németek kiszálltak a nukleáris energiából, ők csak azért is pakskettőznek. Nem tanultak Sztálinváros és a többi hasonló szörnyszülött példájából. Amikor körülöttünk az ipari társadalom példátlanul mély globális válságban van, eresztékeiben recseg-ropog és a nyugati országok lehetőleg minél messzebbre szervezik ki az amúgy sem épp legjövedelmezőbb nagyiparukat, akkor Orbán meghirdeti, hogy „az EU legiparibb országa” legyünk, amihez nyilván útban volt a Környezetvédelmi Minisztérium, ezért gyorsan fel is számolták, meg persze az öko-civil szférának és a tényfeltáró újságírásnak is ugyanezt a sorsot szánják. Ők oligarchikus nemzeti nagyipart akarnak, ezzel pedig végleg létrejön kis hazánkban az a gazdasági struktúra, aminek ideológiai felépítményét ebben a térségben úgy szokás hívni, hogy fasizmus.

5. Ha ez nem lenne elég, akkor jöhet a kegyelemdöfés: a gagyin soviniszta nacionalizmus helyett egy patrióta sajtó elindítása: no Putyin, no Paks-mutyi, no Merkel-Merci-Audi-Siemens-nyalizás, se olyan megalázó hajbókolás, ami itt ment Merkel nagyvizitje alatt, mintha egy kormányzónak mutatták volna be az alattvaló gyarmatlakók, hogy milyen szép kis provincia ez, még azzal is élcelődtek, hogy mintha plusz egy tartománya lenne Németországnak – elmondhatatlan szégyen egy ország méltóságának ez a végkiárusítása, aprópénzre váltása.

A magyarság patrióta szempontból nem negatív önmeghatározás (pl. az a magyar, aki nem zsidó, nem cigány, nem szláv, nem német... stb.) hanem pozitív identitás, véletlenül sem genetikai-etnikai alapon, hanem földrajzi-kulturális gyökerek és kötődések alapján, aminek épp ezért meghatározó eleme a többi közép-európai nép iránti érdeklődés, nyitottság és azok értékeinek, saját patriotizmusuknak tisztelete, mint ami közös kultúrkincsünk és közép-európai identitásunk elidegeníthetetlen része. Egy nacionalista gyűlöli a generációk óta itt élő zsidókat, akiknek országot gyarapító értékeire a patrióta büszke. Mecsoda különbség.

6. Ja és kifejezetten a hűbérpártocska kedvéért nem ártana felvenni pár olyan hiteles keresztény gondolkodást és értékrendet képviselő újságírót is, akik közelebb állnának például Ferenc pápához, mint a vadászatot, a pártmutyit és a szenteskedő-szemforgató maradiságot sportként űző megélhetési keresztények.

Ezek a fő ismérvei annak, ami talán a legjobban hiányzik a mai kínálatból, mert internacionalista-globalista baloldali és liberális sajtó ugye már van, ahogyan szélsőjobbos és narancsuralmi média is van. (Mondjuk baloldali patrióta sajtó sincs, de azt aligha a Simicska-média tudná megteremteni.) Kérdés: kik hozhatnának itt ma létre szinte a semmiből egy európai módon jobboldali médiát... Mert az ahogyan a narancsizmus képviselte a jobboldaliságot, patriotizmus helyett olcsó nacionalista szólamokkal (többnyire a Jobbikkal versengve), végül pedig putyinizálódó oligarchikus polippá fajulva tulajdonképpen két évtized leforgása alatt többet ártott a polgári értékrendnek mint előtte négy évtized kommunizmus. Hogy miért? Mert a kommunizmus nyíltan pusztította a polgárságot, aki emiatt tudatosan ellenállt minden lehetséges formában. Az álpolgári propaganda viszont kifordította magából, meghamisította, hiteltelenné tette és belülről bomlasztotta-rohasztotta szét a történelmileg amúgy sem túl erős hazai polgárságot. Hirtelen nem is tudnék példát mondani, hogy mi mért rá ehhez fogható csapást az utóbbi két évszázadban.

Nekem személy szerint sosem volt a szívem csücske sem a polgárság, sem úrhatnám értékrendje, de az tény, hogy enélkül nem működik az ország, illetve a polgárság felőrlésével vált ilyen elképesztően durvává és igénytelenné, hogy – középosztály híján – gyakorlatilag semmi sem védhetné meg attól, hogy fasizálódássá vagy putyinizálódássá radikalizálódjon a helyzet.

MI MOST AZ IGAZI TÉT

Dehogy az a tét most, hogy Orbán vagy Simicska. Itt kérem az a tét, hogy mikor és mennyire fasizálódik, illetve putyinizálódik az ország. Ehhez képest pláne kit érdekel két ilyen figura?

Elég baj az nekünk, hogy állandóan róluk szólnak a hírek, és elég sanyarú képet ad az országról, hogy egy ilyen ócska kis maffia-háború határozhatja meg tartósan a közéletet. Ha még csak arról lenne szó, hogy egy kisvárosban kié legyen a kocsma, akkor érthető lenne, hogy ilyen szintű figurák közt dől el a dolog és a kocsmában folyton erről pusmognak az emberek. Azt viszont kikérem magamnak, hogy ilyen műveletlen, puhatestűségig gerinctelen, magyarul is elég pocsékul beszélő és szellemileg szinte értékelhetetlen figurák képviseljék az országot mint Simicska vagy a másik tábor tenyérbemászóan krakéler sleppje, a lázárok, rogánok, habonyok, hadd ne soroljam, mert rájuk gondolni is olyan, mintha meztelencsigát kéne megérinteni. Madarat tolláról alapon a főnökük se különb. (Ha és amennyiben tényleg ő a főnökük.)

Az alkotmány körüli hisztériában helyesebb lett volna teljesen megváltoztatni az ország nevét, mert ennek itt tényleg mi köze van még Kossuth, Mátyás, az Anjou vagy Árpád-házi királyok Magyarországához? Szegény külföldiek, még elhiszik, hogy ez itt most jogfolytonos, aztán az ősök foroghatnak a sírjukban. Ilyen fokú belső rohadásnál tisztulást valami tatárjárás vagy más invázió és az utána szükségszerűen következő vérfrissítés szokott hozni a történelemben.

A BELSŐ ELLENSÉG KERESÉSE ÉS A SZTÁLINIZÁLÓDÁS JELEI

Már a második kétharmaddal, a sesztákozós vonal megjelenésével észre lehetett venni, hogy a kifejezetten ellenségképre épített narancs-identitásnak új ellenségek után kellett nézni, mivel a régi balliberális oldal teljesen felmorzsolódott. Gyurcsányt sem sikerült igazán felépíteni mint előregyártott mumust, így alternatívaként maradt a belső ellenség keresése. A Fidesz annyira túlgyőzte magát, hogy óhatatlanul elindultak a belharcok.

Ráadásul az oligarchikus berendezkedés sajátossága, hogy az ország egyes városaihoz, illetve régióihoz kötődő kiskirályok vannak, akik a saját területükről minden riválist igyekeznek eltávolítani, illetve más területeket elhódítani az ottani oligarchától, ami szintén belviszályokkal jár. Ami külföldről több kétharmadosra nyert választás után politikai stabilitásnak tűnik, ugyanakkor közelebbről nézve egyfajta hideg polgárháború hatalmi struktúráját is megteremtette. Emiatt is létfontosságú lecke lenne az ukrán konfliktus, itt az egyre közelebbi szomszédban, már ha lenne, aki okul belőle.