A Microsoft a héten kénytelen volt elismerni, hogy a Windows 10-hez kiadott legújabb frissítéscsomagja több súlyos problémát is okozhat azon rendszerek működésében, amikre felrakják azt. Redmond megerősítette ugyanis, hogy az érintett gépeken az Office csomag frissíthetetlenné válhat, és egyes tanúsítványok is eltűnhetnek azokról.

 

Ezen kívül felhasználók kék halálokra és összeomlásokra is panaszkodnak az októberi foltcsomag telepítése után, de ezek vonatkozásában a Microsoft egyelőre nem ismerte el, hogy azokat valóban az új frissítés okozná. Az Office-problémák ezzel szemben vitán felül állnak, és sajnos bármilyen gépen jelentkezhetnek, ahogy a tanúsítványproblémákat is megerősítette a cég, amik viszont szerencsére csak a vállalati gépeket, illetve az illegális Windows telepítéseket sújthatják.

Akinél a bugok előjönnek, sajnos egyelőre semmit nem tudnak csinálni, azon kívül, hogy visszaállnak a Windows egy, a folt telepítését megelőző állapotára. A Microsoft azokra a gépekre, amiket érinthet a probléma, egyelőre nem küldi le az inkriminált frissítést a Windows Update-en. Ugyanakkor a cég felhívja a figyelmet, hogy ha ezekre a gépekre külön letölti valaki azt, esetleg USB tollról, DVD-ről, stb. telepíti fel, az gond nélkül felmegy, és előidézheti a szóban forgó gondokat - így senki nem erőltesse ilyen módon történő telepítését.

A cég ezen kívül leszögezte, hogy dolgozik a problémák megoldásán, de nem jelölte meg, hogy ezt mikorra lehet várni. Így azt sem lehet tudni, hogy a javítás a jövő keddi szokásos havi foltnapra befut -e, vagy az érintett felhasználóknak tovább kell várniuk gondjaik megoldására.