Nem könnyű az élet a világ legmagasabb hegyeinek otthont adó Himalája szélfútta sziklafalai között. Az óriási sziklákon és barlangokon túl csak néhány fa nyújthat védelmet a ragadozók és az ordító szélviharok ellen. A szívós lakók között ott van azonban a gyapjas repülő mókus (Eupetaurus cinereus), amely a világ egyik legnagyobb mókusának számít. Egyike a Föld legkevésbé ismert emlőseinek: a házimacska nagyságú rágcsálókat mintegy 130 évvel ezelőtt fedezték fel, ám később úgy tűnt, hogy kihaltak, ám az 1990-es években újra felfedezték őket.
Rendkívül izgalmas felfedezés
A Himalája közelmúltbeli mókus-észlelései kapcsán Kristofer Helgen, az ausztrál Múzeum Kutatóintézet vezető tudósa és igazgatója munkatársaival együtt tanulmányozni kezdte ezt a titokzatos fajt.
Megvizsgálták a múzeumi példányokat, illetve a faj megfigyeléséből származó adatokat gyűjtöttek, például kameracsapdák segítségével.
A tudósok eredményei váratlan fordulatot tártak fel: rájöttek, hogy a gyapjas repülő mókusként ismert állat valójában két különféle fajt takar, amelyek több ezer kilométerre élnek egymástól a világ tetején.
Az Eupetaurus Cinereusl, a macska nagyságú repülő mókus Forrás: Wildlife Conservation Society
Így különítették el egymástól a tibeti gyapjas repülő mókust (Eupetaurus tibetensis) és a Yunnan gyapjas repülő mókust (Eupetaurus nivamons). A Zoological Journal of the Linnean Society tudományos szaklap szerint az előbbi leginkább India, Bhután és Tibet területén fordul elő, míg az utóbbi inkább Kína Yunnan tartomány délnyugati részén él.
Ez a felfedezés rendkívül izgalmas
– mondta John Koprowski, a Wyomingi Egyetem mókusszakértője a National Geographic online portának, aki nem vett részt a kutatásban. – Kettő, viszonylag nagy méretű állatról nem tudtunk eddig, ami azt is megmutatja, hogy mennyire keveset tudunk a természeti világról.
Hozzáfűzte: úgy tűnik, ezt még egyetlen zoológus sem merte leírni.
A farkuk kormánylapátként működik
A gyapjas repülő mókus a távoli és lakatlan, sziklás élőhelyeket kedveli, közel 4600 méter magasságban. A kutatók szerint talán ez lehet az oka annak, hogy csak kevés nyugati tudós látta már az állatot a vadonban.
A lény éjszakai életmódja és a sziklákba olvadó, szürkésbarna szőrzete miatt még nehezebben észrevehető.
Az állatot Oldfield Thomas zoológus még 1888-ban azonosította. A repülő mókusok ezután egy időre úgymond „eltűntek". Peter Zahler zoológus 1994-ben Pakisztán egyik távoli sarkában „fedezte fel újra", ami lehetővé tette a tudományos világ számára, hogy többet megtudjon erről a titkos fajról.
Az állatok az elülső és hátsó lábuk között kifeszített bőr segítségével siklanak a sziklák között Forrás: Pinterest
A szakemberek szerint azonban a „repülő mókus" kissé téves elnevezés.
Az állatok az elülső és hátsó lábuk között kifeszített bőr segítségével siklanak a sziklák között; leszálláskor pedig farkukat és karjukat megemelik, testüknek hosszanti tengelyét pedig függőleges irányba döntik, hogy így tompítsák az ütközést.
Hosszú, bolyhos farkuk a test kormánylapátjaként működik, de hirtelen felhőszakadáskor esernyőként is funkcionálhat. A rágcsálók nagy testmérete, valamint sűrű bundája jól megtartja a hőt a hideg hegyekben.
Még több fajuk lehet a világban
Helgen és munkatársa, Stephen Jackson minél többet megtudott ezekről a mókusról, annál inkább kezdtek arra gondolni, hogy a Himalája valójában több, óriási gyapjas repülő mókusnak adhat otthont, mint azt korábban gondolták.
A tudósok világszerte összesen nyolc múzeumban 24 gyapjas mókusmintát vizsgáltak meg,
amelyek közül a legújabb közel 50 éves volt. Helgen és Jackson hamarosan felfedezték, hogy a mókusok koponyájának alakjai jelentős különbségeket mutatnak. A DNS-elemzés később megerősítette, hogy tényleg kettő fajról van szó.
Úgy tűnik, két különböző fajt azonosíottak Forrás: QUAN LI
Ezek a fajok száz éve arra várnak egy múzeum fiókjában, hogy felfedjék a titkaikat
– mutatott rá Melissa Roberts Hawkins, a Smithsonian Intézet mókusszakértője és az intézet kurátora.
A tudós szerint a testszerkezet és a genetika vizsgálata elengedhetetlen a repülő mókusok tanulmányozásában, mert „két mókus nagyon különböző és ugyanaz a faj is lehet, miközben elválaszthatja őket egymástól az evolúció több millió éve".
Mivel a vizsgálatok során kapott információkat korlátozott számú múzeumi példányokból szerezték be,
Helgen szerint sem a gyapjas mókusfajok populációmérete, mind az őket érő fenyegetések nem ismertek.
Ennek ellenére úgy véli, hogy ez a kutatás „csak a kezdet", és hamarosan még többet megtudhatunk ezeknek az állatoknak az életéről.
