A Microsoft hamarosan egy új, "következő generációs operációs rendszert" adhat ki - szivárgott ki a napokban. Az információ a cég egyik partnerétől, a Synaptics-tól szivárgott ki, ami egyik új terméke bejelentése kapcsán tett említést "a Microsoft közelgő biometrikus operációs rendszere"-ről.

Bár jelenleg nem teljesen egyértelmű, hogy utóbbi alatt pontosan mit is kell érteni, egyesek azt sejtik, hogy a Microsoft Polaris kódnevű rendszeréről lehet szó, amiről már korábban is szivárogtak ki részletek. Utóbbiak szerint az új OS a klasszikus Windows-ok egy olyan utódját képezheti majd, ami a jövőbe mutató fejlesztéseket előnyben részesíti a korábbi szoftverek és visszafelé kompatibilitással szemben.

Így pl. a Polaris-on állítólag nem lehet majd futtatni a hagyományos Win32-es alkalmazásokat, cserébe azonban hatékonyabban és biztonságosabban működik majd a modern PC-ken. Utóbbi magyarázattal szolgálhatna arra is, hogy a Synaptics miért említette meg jelentésében az új OS-t - hiszen az vélhetően igen erősen (talán kötelező jelleggel is) támogatja majd a biometrikus azonosítást és biztosítást, aminek a cég most bemutatott terméke is eszköze lehet majd.

A visszafelé kompatibilitás elhagyásával ráadásul a Polaris kevesebb erőforrással is megelégedhet majd, illetve ugyanazon a hardveren gyorsabban futhat, mint a jelenlegi aktuális Windows-ok. Emiatt elsősorban táblagépeken és ultrabookokon bizonyulhat majd népszerűnek, illetve a Microsoft elsősorban ezekre szánhatja, részben azért is, mert ezen eszközökön általában amúgy is kevés igény van a hagyományos Win32 alkalmazások futtatására.

Azt, hogy a Microsoft tényleg a Polaris bejelentésére készülhet -e, vagy a Synaptics által hivatkozott OS alatt egy más operációs rendszert kell érteni, egyelőre nem lehet tudni. Ugyanakkor az időzítés arra utalhat, hogy ez hamarosan kiderül majd, és Redmond rövidesen tényleg valami újat jelent majd be ezen a téren.

Erre azért is jó az esély, mert a héten kezdődik meg a cég Inspire konferenciája is, ahol a Microsoft hagyományosan a stratégiai fontosságú új fejlesztései és termékei jelentős részét be szokta jelenteni.