Forrás: 24.hu | 2019.02.24.

Az énekesnő szerint macsó szakma a zenélés, férfiak írják, többnyire ők is adják elő, a közönség pedig nőkből áll. Ennek ellenére, vagy éppen ezért március 9-én, a tizenkettedik Aréna-koncertjét tartja. Szó lesz zsidózásról, politikáról, mai zenekarokról, drogokról és arról is, milyen koncertre megy a rövidesen szülinapját ünneplő Koncz Zsuzsa. Nagyinterjú.

Azt figyeltem meg, hogy ha valaki Koncz Zsuzsával interjúra készül, kicsit cidrizik. Én is. Miért alakult ez így, és hogy kell csinálni, hogy ne billenjen át a dolog, és ne tartsák félelmetes hisztérikának?

Sajnálom, de határozott elképzelésem van arról, hogy nekem mi a dolgom a sajtóval, és a sajtónak mi a dolga az én munkámmal, és ez még baráti viszony esetén is jelenthet valamiféle távolságtartást. Lehet, hogy van, aki ezt nem szereti, de én ilyen vagyok, ezt szoktam meg. Nem vagyok fecsegő vagy pletykálkodó típus, tudom, hogy ezt nem szeretik bennem az újságírók. És hát díva sem vagyok.

Nem is díva, de Koncz Zsuzsa egy nagyon autonóm brand. Mikortól tudja, hogy maga A Koncz?

Miután nem vagyok olyan alkat, aki állandóan vizsgálgatja önmagát, inkább figyelőállásban töltöm az életet, mert sok minden érdekel magamon kívül is, tehát önvizsgálatot szinte csak a válsághelyzetekben tartok. Állítólag ez a numerikus megjelenésem is. Azt mondja ez a számokkal foglalkozó tudományág, hogy nincs túlságosan nagy egóm. Tehát, hogy brand lennék soha nem jutott volna eszembe, autonóm viszont vagyok, ezt vállalom. Egyébként meg nem én vagyok a fontos, hanem az, amit csinálok, illetve a végeredmény.

Nem volt olyan, hogy a huszonéves Koncz elhitte magáról, hogy sztár? Ott állt maga mögött az Illés, meg tulajdonképpen majdnem mindenki, aki akkor már számított.

Nem, haverok álltak mögöttem mindig. Igaz, hogy ők akkor még részben egyetemisták voltak, én pedig még csak gimnazista, de úgy éltem meg, hogy egyenrangúak vagyunk. Ők választottak engem, én meg igent mondtam. De azért az általános véleményüket a nőkről nem tudtam megváltoztatni.

Vagyis?

Hát a csapat nagyobbik fele úgy gondolt a nőkre, hogy menjenek inkább vissza a konyhába, talán Bródy volt az egyetlen, aki nem.

Na, de ő nagy nőcsábász is volt állítólag.

Jajj, hát azt láttuk.

Mondjuk akkor, ha most nézem, az országban sem változott sokat a nőkhöz való viszony.

Szerintem a rendszerváltással nagyot változott. Amikor megjelentek meztelen női testekkel autót hirdető plakátok, arra gondoltam, hogy most kiszolgáltatottabb helyzete lett a nőknek.

A rendszerváltás szerintem a nőknek rosszabb helyzetet hozott.

A nőket a parlamentben már akkor is kisanyámozták a pletykák szerint, és ugye ma sem jobb a helyzet.

Sosem volt olyan élménye, hogy a „nősége”miatt voltak konfliktusai?

Macsó szakma a zenélés, férfiak írják a dalokat, többnyire ők is adják elő, a közönség pedig nőkből áll. Amikor az Illéssel léptünk fel, akkor viszonylag egyértelmű volt, hogy nem miattam, hanem a zenekar férfi tagjai miatt jön a közönség. De azért háttérbe nem szorultam sosem, mert mindig tiszteltek, azt hiszem. És ez abból eredhet, hogy nagyon fiatalon kerültem ezek közé a srácok közé, akik eljöttek az anyuhoz, elkértek, este 10-ig kaptam kimenőt, hogy énekelhessek velük. Így aztán védelmeztek, amitől a légkör körülöttem valahogy tisztelettudóbb volt. Őszintén szólva nem hallottam arról, hogy egy énekesnő jobban ki lett volna téve zaklatásnak, mint amennyire egy irodában egy alkalmazott.

Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

Marton László a kortársa, meglepte a története?

Nekem nem volt személyes viszonyom vele, még csak egy körben sem mozogtunk. Tehetséges művésznek tartottam, és nagyon meglepett a dolog, ez egy pici ország, pletykás ország, és mégsem jutott el hozzám semmi. Mondjuk nem voltam bejáratos a Vígbe, nem tudom, ki miről tudott a színészbüfében.

De tény, ami tény, következmények nélküli dolgok ezek is a mai Magyarországon.

Én nem tudom, mi történt valójában, hiszen komolyan senki nem vizsgálta, de akik azt mondják, hogy miért kell húsz-harminc évvel később előjönni egy ilyen történettel, azok nagyon nem jogos kérdést tesznek fel. Én tudom, hogy egy 18 éves rajongó mi mindent elvisel.

Ahhoz mit szólt, amikor az ön és Vámos Miklós homlokára Dávid-csillagot festett valaki egy reklámplakátra?

A rendszerváltás idejére visszavezethető élményem ez, tehát nagyon nem lepett meg. Mondjuk, ízléstelennek tartom. De nem meglepőnek. Amikor talán 90 után valamikor az interneten megjelent a híres magyar zsidók listája, Esterházy Péter mellett díszelgett az én nevem is. Akkor megértettem, hogy számon tartanak. Egyébként meg haszontalan dolog ez, hiszen, hogy ki milyen ember, azt nem egy őrült listázgató határozza meg, de ha véletlenül mégis, akkor ott nagy baj van. A mostani világ egyik nagy bűne, hogy hatalmi pozícióból felszította ezt az oktalan gyűlöletet. Ráadásául ez olyan – az emberi természetből is adódó – métely, hogy nyomtalanul eltüntetni szinte lehetetlen.

Ön sok közéleti tartalmat fogyaszt. Bosszantja, amit olvas, lát?

Nem, én egyszerűen szégyellem magamat amiatt, hogy idáig jutott a világ, hogy idáig jutottunk mi is. Kellemetlen náció lettünk a környezetünk számára, és a történelmünkben nem először.

Követi 187 ezer ember a Facebookon, nem akar tenni az ellen, ami nem tetszik?

Nem vagyok harcos alkat, alapvetően inkább pacifista, és bár tudom, amit tudok és látok, a „mérgemet” a dalaimban fel tudom oldani: a Bródy-szövegekkel, József Attila vagy épp Ady Endre verseivel. Én ezt tudom tenni és teszem is.

Akkor belenyugszik abba is, hogyan változik meg a saját szakmája? Hogy lett a bakelitből Spotify?

Nem nyugszom bele semmibe, csak máshogy kezelem. Gondoljon bele: a múlt század elején a lóvasút volt a szenzáció, ma már rakéták szelik a világűrt. A világ iszonyú sebességgel változik, és én ezt kicsit bénán figyelem. A legérdekesebb, hogy mára a zene szinte kizárólag szórakozás, eldobható „műanyag” lett, és nem eszköz a gondolkodáshoz, az elmélyüléshez. Én nem teszem ugyan, de lehet, hogy ilyenkor célravezetőbb egy monoton döngetés hallgatása, mely „kiveri” belőlünk a mindennapok nyomát.

Az állandó monotóniára csak annyit, hogy az LGT lemezein lévő monoton alapoknál kevés 21-dik századibb született.

Vannak, akik kedvelik a repetitív alapokat, de tudják, hogy azt hol és miért alkalmazzák. Zorán lemezein sosem találsz ilyet, mert Presser Pici tehetséges zeneszerző, jó ízlésű művész, jó szakember és pontosan tudja, ennek hol van helye. Az LGT erre egyébként azért sem igazán jó példa, mert a szövegei komoly mondanivalókat hordoznak. AZ LGT mindig remekül megtalálta a döngető ritmus és a tartalom egyensúlyát.

Milyen zenéket hallgat, és mire használja?

Szakmai érdeklődésemet az internet tökéletesen kiszolgálja, kikapcsolódásra a komolyzene az igazán megfelelő. Főleg Mozartot, Beethovent és Mahlert, de Vivaldit is szívesen hallgatok.

Kik érdeklik?

Sok mindenki, aki nem trendi. Például a Honeybeast érdekel. Az interneten találtam őket. Invenciózus zene, kifejező szövegek, vonzó női hang, a mai fiatalok legmaibb nyelvén. Kicsit bizarr, modern, és ettől hiteles. Jól állnak Zsófi izgalmas hangjának ezek az értelmes, ízlésesen szexi szövegek. Olyan kifejezéseket, szavakat használnak, melyeket persze értek, de beszélgetéseimben sem használnék. Ők pedig éneklik, és jól áll nekik. Ez tetszik.

Külföldiek is vannak szép számmal, a klasszikusokon kívül: például Adele, aki visszaadta az igazi koncertezés becsületét, a csodálatos emberi hang győzelmét a cirkuszi semmitmondás fölött. Vagy most a Coldplay. Óriási energiabomba minden megmozdulásuk a színpadon, akárcsak a Green Dayből Billie Joe Armstrongnál. Szeretem ezeket az élesen, de jól rockos zenéket.

Koncz Zsuzsa pop-punkot hallgat. És hol? Mondja, hogy van egy Spotify előfizetése!

Nem, inkább úgy megy ez, hogy ha mondjuk, egy külföldi lapban felhívják a figyelmet valamire vagy valakire, annak utánanézek.

Koncertre jár?

Ritkán…

Fotó: Farkas Norbert / 24.hu

De ha lenne holnap egy Coldplay, elmenne.

Abszolút, bár nem szívesen járok nagyobb tömegbe, jobban szeretem a kisebb létszámú megmozdulásokat, de például Mark Knopflerre is valószínűleg el fogok menni. Egyelőre azonban csak a saját Aréna-koncertemig látok.

Hogyan működik egy saját koncert napja? Reggel még le kell vinni a szemetet, aztán már délben a Koncz ebédel?

Nem, ez az egész időszak olyan, mintha karanténban vagy edzőtáborban lennék. Nem megyek népes helyekre, nem járok most moziba sem, ilyenkor bezárkózom. Ez egyrészt az elmélyülés miatt fontos, másrészt meg azért, mert épp influenzás időket élünk. Gyűjtöm az erőt ehhez a március 9-hez, mert azért lássuk be, egy ekkora színpadhoz erő kell, nemcsak fizikai, de szellemi felkészülés is.

Nem akarok tiszteletlen lenni, de ma más végigcsinálni egy háromórás koncertet, mint 10-20 éve, nem? Hogyan készül?

Bizonyosan genetikai örökség is ez, másfelől engem visznek magukkal a dalok. Ha kikészülök a végére, akkor is csinálom, mert akkora élmény, hogy a régi dalok is vivőerővel bírnak. Nem csak a közönségnél, nekem is fontos, hogy sodorjon magával egy-egy dal, amit messze nem először éneklek.

Bródy mondta egyszer, hogy én életem végéig énekelni fogok.

Akkor még tiltakoztam, de abban igaza lehet, hogy legalább annyi energiát ad egy ilyen koncert, mint amennyit elvisz.

Van olyan dala, amit igazán gyűlöl?

Nincs. Én átélem a dalaimat, hiszen rólam is szólnak, a régiek is meg az újak is. Hozzám is szólnak. Mindegyik a mostani önmagamhoz is. Tökéletesen mindegy, hányszor énekeltem már őket.

És olyan van, amit mindig bele kell tenni a sorba maga miatt?

Most van egy dal, amit elővettem a vad világról, Ne mondd, hogy fáj a címe, Bródy-dal. Eddig nem énekeltem. Ilyen felfedezések mindig vannak. De az a helyzet, hogy azok az igazán maradandó dalok, amelyek hosszan repertoáron maradnak. És megmondom őszintén, nem feltétlenül én befolyásolom, hogy mi legyen maradandó. Hanem mondjuk a közönség.

Voltak valaha mélypontjai, lejtmenete?

Persze. Vannak olyan mélypontok, amelyek áthidalandó időszakok voltak. Amikor megszűnt az Illés, kérdés volt, hogy kivel lépjek fel. Pedig volt idő, amikor csak nyaranta léptünk fel együtt, az év többi részében magamnak kellett kitalálnom, hogyan jutok el a közönséghez. És akkor fokozatosan egyre több saját részt csináltam egy-egy programban. Voltak olyan lemezek, amiket nem tekintek csúcspontnak, de szerepe minden lemeznek volt.

És izgul most? Ennyi év után van egyáltalán olyan?

Mindig lámpalázas voltam. Persze hogy izgulok most is. Egy nagy létszámú stábot mozgatok, a közönség értem jön, nem lehet félrelépni.

Így a végére azon gondolkodom, hogy bár nem látok a napszemüveg mögé, de nem is olyan ijesztő a Koncz.

Figyeljen ide, komoly dolgokról beszélgetünk, ilyenkor az ember biztosan komolyabbnak látszik, mint amit belül érez. Én is csak egy normális ember vagyok, aki gimnázium után ugyan egyetemre ment, de belecsöppent a szakma közepébe. Úgyhogy kár aggódni.

Akkor még egy hülyeség belefér?

Mi volna az?

Nézegettem régi képeket a könyvében, és van egy, ahol a Stonesszal van sajtótájékoztatón. Ahogy néztem a képet, felrémlett, micsoda marihuánaszaga lehetett a tagok kabátjának.

Hát volt, arra emlékszem.

Magát elkerülte a kábítószer? Vagy a Koncz nem az a R’n’R arc?

Nézze, én a fűtől hülye leszek, az LSD-től még hülyébb, a kokaintól meg nem alszom két napig. Elég?

Elég.

Fotó: Farkas Norbert /24.hu

Kiemelt kép: Farkas Norbert / 24.hu