Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter zártkörű koncessziós pályázatot írna ki, melynek keretében mégis csak engedélyeznék tíz vidéki kaszinó működését, ráadásul rögtön tíz évre előremenőleg – írja a Népszabadság. Mint ismeretes, tavaly ősszel több dologgal is indokolta a kormány a játékgépek egyik napról a másikra való betiltását. Egyik ilyen volt a nemzetbiztonsági kockázatra való hivatkozás, mely elég blöffszerűnek tűnt, ha azt vesszük, hogy közelebbit nem árultak el arról: miféle kockázat adódott olyan nagy hirtelen, ami egy üzletág gyors megszüntetését szükségessé tenné.
Másik magyarázat az volt, hogy meg kell óvni az egyszerű embereket attól, hogy fizetésüket felmarkolván rögtön a kocsma felé vegyék az irányt, ott pedig elgépezzék az egészet egy délután leforgása alatt. Hiteles érv volt ez a Magyar Nemzet vezércikkírója, Torkos Matild számára is. Mint tavaly októberben írta, „vitathatatlan: ahol ezek a szerencsemasinák működtek, karnyújtásnyira elérhető volt az alkohol is, felerősítve az ember belső késztetését arra, hogy a fizetést vagy éppen a segélyt Fortuna segítségével megduplázza.” Továbbá: „nem elfogadható érv a rendszer fenntartása mellett, hogy tízmilliárdos nagyságrendű adóbevételt hoz a költségvetésnek, miként az sem, hogy tízezreknek ad munkát.”
Mondjuk én ismerek átmenetet az azonnali megszüntetés és a rendszer fenntartása között, de rendben: tényleg van valóságalapja annak, hogy ezekkel a gépekkel csak kizsákmányolják, kihasználják a naiv, kétségbeesett embereket, akik a gyors pénzszerzés lehetőségétől megrészegülten igyekeznek megcsinálni a szerencséjüket. De akkor ne álljunk meg a játékgépeknél, tiltsuk be a totót, lottót, illetve a Tippmixet is. Nyilván említett szerencsejátékoknak egyaránt az a lényegük, hogy az emberek ösztöneire hagyatkozva azt sugallják: megéri napról napra pénzt áldozni, hiszen egyszer csak bárkire rámosolyoghat a szerencse, aztán egy életre el van intézve jólét, boldogulás. Persze, még évekig előfordulhat, hogy az ember a „szerencsének háttal áll”, de ha valakire Sir Keno rátalál, hát, annak egy csapásra meg van oldva minden gondja-baja.
De ez már nyilván a kizsákmányolásnak az úribb, konszolidáltabb módja, nincs is vele semmi gond a jelek szerint. A Szerencsejáték Zrt. köszöni, jól van, szokott hirdetni egyébként a Magyar Nemzetben is, nyilván ilyenkor mellékes kérdés is, miféle belső késztetéseket ébreszt fel az ilyesmi jól szituált nagymamákban, nagypapákban. A játékgépek azonnali kiebrudalásának tekintetében azonban igenis elfogadható érv volt az, hogy emberek tízezrei éltek ebből, akik így aztán neki is állhattak keresni maguknak valami más megélhetési forrást.
A vesztesek épp azok a kiskocsmárosok voltak, akik szórakozóhelyének korábban ezek a gépek szolgáltatták a bevétel jókora részét. Jól járt viszont a három nagy kaszinó, akiknek bevétele az egy évvel korábbinak a kétszázhetvenöt százalékára ugrott. Nekik jóval inkább lehet közük a „jómódú, politikai befolyást érvényesíteni akaró körökhöz”, melyekről a tavalyi betiltáskor Lázár János beszélt, mintsem azon kocsmárosoknak, akik végül rosszul jártak a változtatás következményeként. Mint a trafikügy esetében: állítólag a munkanélküliek, megváltozott munkaképességűek, kis- és középvállalkozók járnak jól, ám a valóságban csak a baráti vállalkozók szerezhetik meg a tetemes extraprofitot. Azok gazdagodnak, akiknek korábban sem ment olyan rosszul, éppen a korábbi árusítók, kisegzisztenciák kárára. Az illegális gépek iránt persze meg is ugrott a kereslet: e tekintetben is jól láthatóak a párhuzamok a dohánykereskedelem államosításának menetrendjével.
De akinek eddig nem volt átlátszó a hirtelen való betiltást indokoló két érv, annak most válhat végleg egyértelművé: sem nemzetbiztonsági kockázatról, sem a nép féltéséről nemigen lehetett szó, vagyis inkább csak látszatindokok voltak ezek egy a nagyközönség számára ismeretlen szempont elfedése gyanánt. Mert azért azt, hogy a nemzetbiztonsági kockázat csak és kizárólag az állami koncessziókkal kerülhető el, csak nem fogják elhinni azok sem, akik korábban valóban hittek abban: a veszélyes, korrupt üzletemberek miatt van szükség a tiltásra.
És ilyenkor a jelek szerint nem gond az sem, ki miként kockáztatja fizetését, Fortuna kegyeiben bízva: ha az állam valamiként mégis jól jár, akkor a többi már mellékesnek mondható. Persze, nem mintha az állam dolga lenne, hogy megvédje állampolgárait saját maguktól. A költségvetésnek hozott adóbevétel nem elfogadható érv – inthetné Torkos Matild Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, aki reméli, hogy így kaszinónként 850 millió forint adóbevétel vándorolhat majd az államkasszába. Nagyjából annak lehetünk most tanúi, amiről a jobbikos Volner János is beszélt sajtótájékoztatóján: „a kormány maffiaszerű módszerekkel, elképesztő és ostoba magyarázatokkal kinyírta a teljes szerencsejáték-ipart”, most pedig újraosztja”. A dizájn meg már úgyis megvan a trafikok esetében, már csak a Nemzeti Dohánybolt feliratot kellene kicserélni Nemzeti Kaszinóra. Ugyanakkor nincs min csodálkozni: ha egyszer igazán megjön az állam étvágya, akkor annak sem a piaci realitás, sem a józan ész nem igen fog gátat szabni.
