Magyarországon a leggazdagabb egy százalék birtokolja az összvagyon több mint egyharmadát, ami kiugrónak számít a fejlett országok között, a felső tíz százaléké pedig az összvagyon fele. Az átlagos egyenlőtlenség nem kiugró, de a szupergazdagok nagyon elszakadtak a társadalom többi részétől. A trend idén is folytatódott, Mészáros Lőrinc 180 milliárddal, Csányi Sándor 190 milliárddal növelte vagyonát az elmúlt egy évben.

Magyarországon a lakosság egy százaléka rendelkezik a lakossági összvagyon 33,5 százalékával, ami világszinten is kiemelkedő vagyonkoncentrációt jelent. Európában nincs ehhez hasonló vagyoni koncentráció, a friss listán Magyarországot csak három latin-amerikai ország (Chile, Mexikó, Costa Rica), az Egyesült Államok és Törökország előzi meg az OECD-tagországok között. A környező országok közül Szlovákiában az összvagyon 17,5 százalékát, Szlovéniában pedig a 23,2 százalékát birtokolja a leggazdagabb egy százalék. A World Inequality Database (WID) statisztikája szerint 2017-től vált kiugróan koncentrálttá a top egy százalék vagyona.

Ugyanakkor ha a Gini-együtthatót nézzük, ami a teljes társadalomban vizsgálja a vagyoni egyenlőtlenséget, a magyar helyzet nem számít kiugrónak a fejlett országok között.

A WID adatbázisa az Európai Központi Bank által koordinált háztartási vagyon felmérésének (Household Finance and Consumption Survey – HFCS) adatain alapul. Ez a felmérés háromévente készül el, a 2020 végén felvett magyar adatokról a Magyar Nemzeti Bank közölt részletes elemzést.

A felmérés szerint a háztartások vagyonának mintegy fele van a leggazdagabb tíz százalék tulajdonában. Ennek fő oka, hogy jelentős értékű pénzügyi eszközzel rendelkeznek, az értékpapírok ugyanis a magyar társadalom felső rétegénél koncentrálódnak. Részvénnyel, befektetési jeggyel csak a háztartások két-három százaléka rendelkezik, a pénzügyi eszközök hatvan százaléka, a részvények, üzleti részesedések nyolcvan százaléka a leggazdagabb tíz százalék tulajdonában van.

Magyarországon a felső tíz százalékba egymillió ember tartozik, ami nagyjából négyszázezer háztartást jelent: ezek alapján a lakossági összvagyon mintegy felét mintegy egymillió ember birtokolja, egyharmadát pedig százezer. A legszegényebb tíz százalék vagyona ugyanakkor negatív – azaz tartozásaik értéke nagyobb, mint összvagyonuk.

Tóth István György, a Tárki vezérigazgatója a G7-re írt tanulmányt arról, hogy mennyire nagy különbségek vannak a felső tíz százalékon belül is Magyarországon. Elemzése szerint egy, a felső tíz százalék alján elhelyezkedő ember közelebb van az alsó tíz százalékhoz, mint a felső tízezerhez. 2018-as elemzésében Tóth István György négy csoportja osztja a leggazdagabb tíz százalékot.

A tíz százalék alsó negyedéhez „a normális polgári középosztályi foglalkozással” rendelkezők tartoznak szerinte: jobban fizetett értelmiségiek, mérnökök, orvosok, egyetemi és főiskolai tanárok, kisebb, de azért prosperáló vállalkozások tulajdonosai, közepesen és jobban menő ügyvédek, közjegyzők, illetve alsó és középszinten vezető állású állami alkalmazottak.

A felső tized következő csoportjához a jól menő ügyvédek, vezető orvosok, közepes vállalkozók és menedzserek, nagyobb önkormányzatok vezetői, a politikusok egy része, sikeres művészek, médiaszemélyiségek tartozhatnak. A következő csoportba már nagyvállalkozókat, topmenedzsereket, magas jövedelmű művészeket, sportolókat sorol Tóth, illetve olyanokat, akik a vagyonukból élnek, például örökösöket.

Utánuk jönnek a szupergazdagok, akiknek összetételét a leggazdagabb magyarokat soroló listák alapján rajzolja meg a Tárki vezérigazgatója. Ez alapján a szupergazdagok átlagban hatvan év felettiek, sokan a rendszerváltás idején voltak olyan korban és szektorban, hogy ki tudták használni a kínálkozó üzleti lehetőségeket. Tóth felhívja a figyelmet arra, hogy a leggazdagabbak „elsősorban az ipar-, az építőipar-, a pénzügyi és az agrárágazatokban tevékenykednek, eltérően például az innovációban élen járó országok tapasztalataitól, ahol nagyobb számban vannak a technológiai iparágak képviselői a csúcson”.

A fenti, öt évvel ezelőtti elemzéshez érdemes még hozzátenni Huszár Ákos tanulmányát, amely a 2022-es Társadalmi Riportban jelent meg, és a magyar társadalom osztályszerkezetével foglalkozik. A tanulmány egyik érdekes tanulsága, hogy 2019-re a legjobban kereső (tehát nem a leggazdagabb) húsz százalék közé egyre nagyobb arányban kerülnek be a szakmunkások és a kevésbé képzett munkások, míg kezdenek kiszorulni a nem vezető értelmiségiek. A munkaerő-hiányos környezetben az iparban és a szolgáltatószektorokban egyre nőttek a bérek, miközben a tanárok és az egészségügyi szakdolgozók béremelése elmaradt.

Az MNB elemzése szerint egyébként egyszerű oka van annak, hogy Magyarországon alacsonyabb az átlagos vagyoni egyenlőtlenség, mint az európai átlag: nálunk ugyanis magas a lakástulajdonosok aránya. Jellemzően a lakóingatlan a háztartások legnagyobb értékű vagyontárgya, ezért az egyenlőtlenség mértékét nagyban befolyásolja, hogy hányan laknak saját tulajdonú ingatlanban. A vagyonfelmérés szerint pedig a magyar háztartások 86 százaléka saját ingatlanban lakik, ugyanez az arány a legtöbb európai országban hatvan-hetven százalék körül alakul. Magyarországon csak a legszegényebb húsz százalék körében van kilencven százalék alatt az ingatlantulajdonosok aránya. Az ingatlanárak emelkedése magyarázza jelentős részben azt is, hogy miért nőtt átlagosan 43 százalékkal a magyar háztartások nettó vagyona 2017 és 2020 között.

(Az alábbi térképen lévő számok más felmérésből származnak, mint a fent idézett. Más időpontban készült, és némileg másra is vonatkozik: a térképen a személyek lakásbirtoklási aránya látható, míg a fent idézett felmérés háztartásokra vonatkozik. A Kelet- és Nyugat-Európa közötti különbség azonban jól látható.)

A Budapest Intézet 2022 elején publikált tanulmánya a 2011 után létrejött magyar adórendszer újraelosztási hatásait vizsgálta. Ebben azt találták, hogy „a legfelső jövedelmi tizedbe tartozók összességében nagyjából hat-nyolc százalékkal kevesebb adót fizetnek jövedelmeik után, mint a legalsó jövedelmi tized háztartásainak tagjai”.

Ennek alapvetően két oka van. Egyrészt az alacsonyabb jövedelműek keresetük nagyobb hányadát költik el, kevesebbet tudnak megtakarítani. Ráadásul a 27 százalékos magyar áfa kifejezetten magasnak számít nemzetközi összehasonlításban.

Azt, hogy az alacsonyabb jövedelmeket arányaiban jobban sújtja a fogyasztási adó, a legtöbb európai országban azzal ellensúlyozzák, hogy a magasabb kereseteket viszont nagyobb jövedelemadó sújtja. „Magyarországon azonban sem az szja, sem más adók nem töltik be ezt a szerepet” – áll a tanulmányban. A személyi jövedelemadó egykulcsos, a családi adókedvezmény pedig a gazdag sokgyerekeseknek kedvez az egygyerekes vagy szegényebb családokkal szemben. De ugyanez igaz a többi szociális juttatásra is, azaz a társadalom amúgy is jobban kereső tagjai jelentősen több állami jövedelmet kapnak, mint a legalacsonyabb jövedelemmel rendelkezők.