A Microsoft a hétvégén tette közzé azt a tudásbázis-cikket oldalán, amiben elismeri: Windows 10 rendszere legújabb kiadásának is meggyűlhet a baja egyes SSD-meghajtókkal. Ugyanakkor szemben a még nyáron felbukkant hasonló problémával, ami idő előtt tönkre is tehette a flash-alapú tárolókat, az új bug "csak" a rendszer elszállását okozhatja.
Mégpedig akkor, ha a felhasználó Thunderbolt csatolón keresztül csatlakoztatja a villámgyors meghajtót a géphez. Ebben az esetben ugyanis a Windows 10 2020 Októberi Frissítés erre kék halállal (BSOD) reagálhat, amiben egy bizonyos "DRIVER_VERIFIER_DMA_VIOLATION" hibaüzenetre hivatkozik. Utóbbi azt jelenti, hogy az SSD-t kezelő meghajtóprogram érvénytelen DMA műveletet próbált meg végrehajtani, amit azonban a rendszer elcsípett, és az adatvesztés elkerülése végett önként leállította működését az említett kék halállal.
A bugot a jelek szerint a Windows 10 új kiadásával érkező stornvme.sys meghajtóprogram tartalmazza, ami a szóban forgó, Thuderbolt kapun keresztül csatlakozó NVMe SSD-ket is kezelné. A hiba előjöttét nem lehet elkerülni, viszont mivel a Microsoft jelenleg nem engedi azoknak a felhasználóknak telepíteni a 20H2-ként is ismert frissítést, akik gépe érintett lehet a probléma által, ezért abba csak azok futhatnak bele, akik vagy már korábban felrakták az új verziót, vagy egy kézzel letöltött telepítőkészletből próbálják meg a rendszerüket frissíteni.
A Microsoft azt mondja, hogy már dolgozik a kellemetlen bug kijavításán, és a meghajtóprogram egy javított változatát még a hónap vége előtt elérhetővé fogja tenni az érintett felhasználók számára.