A Microsoft szerdán egy nem várt javítófoltot adott ki Windows 10-hez, ami ugyanakkor ezúttal kellemes meglepetést jelentett. A soron kívül megjelentetett folt ugyanis az Intel processzorokban az elmúlt hónapok során felfedezett újabb sebezhetőségek kihasználását akadályozza meg a chipek mikrokódjának frissítésével.

A javítások telepítését követően így a már korábban foltozott Spectre 1 (Meltdown) és Spectre 2 variánsok mellett a Spectre 3a, a Spectre 4, sőt, az L1 Terminal Fault kihasználása is gyakorlatilag lehetetlenné válik a támadók és rosszindulatú programok számára. Utóbbiak a sérülékenységek révén amúgy az operációs rendszer, illetve más programok védett adataihoz is hozzáférhettek volna, erre azonban a processzor mikrokódjának frissítését követően már nem lesz módjuk.

A javítás kizárólag az Intel processzoraiban zárja le a veszélyes biztonsági rést, méghozzá a hatodik generációs Skylake chipektől kezdve a hetedik generációs Kaby Lake chipeken át egészen a nyolcadik generációs Coffee Lake lapkákig; ezzel összefüggésben pedig csak a kaliforniai gyártó processzoraival szerelt gépekre tölthető le.

A folt a Windows 10 legújabb, 1803-as Áprilisi Frissítése mellett a 1709-es Őszi Alkotói Frissítéshez, valamint a 1703-as Alkotói Frissítéshez és a 1607-es Évfordulós Frissítéshez is elérhető; telepítése legegyszerűbben a Windows Update felhívásával és ott az új frissítések utáni keresés elindításával lehetséges.