Két évvel az után, hogy a Microsoft hivatalosan lezárta a Windows 7-ről ingyenes Windows 10-re frissítést lehetővé tevő programját, az technikai értelemben továbbra is minden probléma nélkül megoldható. Az új operációs rendszer telepítője ugyanis a jelek szerint még mindig elfogadja a Windows 7-es termékkulcsokat is, és a redmondi szerverek is aktiválják az így felrakott Windows 10-eket.

Mindezt annak ellenére, hogy a Microsoft formálisan már 2017 decemberében megszüntette az utolsó olyan programot is, aminek keretében ezt felajánlotta a felhasználók részére. Eddig lehetett ugyanis a kisegítő lehetőségek használata nyomán hivatalosan is átváltani plusz licencdíj kicsengetése nélkül a Windows 7-ről a Windows 10-re.

Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a Microsoft azóta sem módosított sem a rendszer telepítőjének, sem aktivációs szervereinek ellenőrző algoritmusain, amik így továbbra is elfogadják a Windows 7-es termékkulcsokat is. Ez azt a furcsa helyzetet eredményezi elő, hogy bár technikailag gond nélkül fel lehet rakni a régebbi rendszer helyébe az újat plusz licenc megvásárlása nélkül, az így létrejött Windows 10-telepítés legalitása azonban minimum kérdőjeles lesz - hiszen a szó szoros értelmében nincs jogalap létezésére.

Így aki egészen nyugodtan akar éjszakánként aludni, jobban teszi ha megvesz egy teljes értékű Windows 10-es licencet is, mielőtt felrakja a Windows 7 helyébe előbbi rendszert - feltéve, hogy ezt a korábbi időszakban nem tette meg. Erre egyébként a legtöbb felhasználónak már csak alig kicsit több, mint egy hónapja maradt, mivel a Microsoft a jövő év elejével megszünteti a Windows 7 frissítését, így azt a továbbiakban nem lehet majd biztonságosan használni.

Ez alól kivételt csak azok a telepítések fognak képezni, amikhez a kis- vagy nagyvállalatoknál megvásárolják majd a plusz, immár fizetős támogatást, amivel még akár további három évig is biztonságosan lehet majd tartani a szóban forgó gépeket - igaz, végül már csak a Windows 10-es licencéét is meghaladó mennyiségű pénz kifizetését követően.