A Microsoft - miután augusztus elején meg nem határozott haladékot adott neki - a héten újabb meglepő hírt közölt a Skype klasszikus kiadásával kapcsolatban. A cég ugyanis egy, korábbi blogposztjához fűzött kiegészítésben bejelentette, hogy november 1-ével mégis kinyírja a chatprogram sokak által kedvelt, régebbi változatát.

Redmond a Skype 7.0-t eredetileg már szeptember 1-ével nyugdíjba szerette volna küldeni, a közfelháborodásra válaszul azonban akkor végül az időpont kitolása mellett döntött. A cég eredetileg nem jelentette be, hogy mennyi haladékot ad a klasszikus változatnak, de az új hír tükrében ez valójában mindössze csak 2 hónapnyi plusz időt jelentett.

A Microsoft a szoftver asztali változatának támogatását november 1-ével szünteti meg, a mobilokon és táblagépeken futó kiadás működésének megszűnésére pedig november 15-ével lehet majd számítani. A cég ugyanakkor azt javasolja a felhasználóknak, hogy azok ne halasszák az utolsó napokra az áttérést egy újabb verzióra, hanem már most tegyék ezt meg.