A cég ezzel összefüggésben megerősítette ismét azt is, hogy a Windows Update-en keresztül hamarosan elkezdi majd kényszerfrissíteni azokat az otthoni és nem menedzselt céges gépeket is, amikre eddig nem rakták fel a rendszer valamelyik újabb verzióját. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a gépek automatikusan le fogják tölteni a Windows 11 egy frissebb kiadását, és - ha csak a felhasználó nem utasítja el záros időn belül azt -, maguktól fel is fogják telepíteni azt.

A Microsoft azt nem közölte, hogy a frissítés melyik verzióra történik majd, de mivel hivatalosan a Windows 11 most őszre várt 23H2 verziója még nem került kiadásra, ezért valószínűleg a tavalyi, 22H2 változatról van szó. Utóbbi még több, mint egy évig, egészen 2024 októberének elejéig foltozható lesz, amit követően persze ő is ugyanabba a helyzetbe fog kerülni, mint ahová most a Windows 11 21H2 is.

Ezen a ponton ugyanakkor vélhetően majd felmerülhet talán a Windows 12-re frissítés is, mert a Microsoft addigra várhatóan bejelenti majd a következő generációs rendszert is.