Bár az, hogy szerverkörnyezetben a Linux jóval népszerűbb, mint asztali gépeken, már régóta közismert tény, de talán még így is meglepő lehet az, hogy mégis mennyire az - még a Microsoftnál is. A cég egyik képviselője ugyanis a napokban közölte: mostanára az ő felhős szerverparkjukon is több példányban fut a nyílt forrású kernel, mint saját operációs rendszere.

A hírt Sasha Levin, a redmondi konszern egy linuxos fejlesztője osztotta meg abban a levelezésben, amit a kernel legszűkebb fejlesztői listájára történő felvétele ügyében indított a napokban. Ezek szerint az Azure-on mostanra már meghaladta a Linux-telepítések száma a Windows-telepítésekét - és emiatt is fontos lenne a Microsoft számára, hogy minél előbb hozzáférjen a nyílt forrású rendszermaggal kapcsolatos minden információhoz.

Két évvel ezelőtt a linuxos szerverek száma a Microsoft felhőszolgáltatásán még csak 40%-ot tett ki, 2018-ban azonban már majdnem annyi volt belőlük, mint Windows-t futtató társaikból. A jelek szerint ugyanakkor a trend nem állt meg, és mostanra a Linux lenyomta a cég saját rendszereit is - legalábbis ebben a környezetben, és a telepítések száma vonatkozásában.

Érdekes lesz majd látni, hogy ezt a trendet vajon megfordítja -e az a tény, hogy a Microsoft a jövőben egy valódi Linux kernelt fog építeni a Windows-ba, ami lehet, hogy bizonyos esetekben feleslegessé teszi majd egy külön Linux szerver üzemeltetését is a Windows mellett.