Milyen az az ország, ahol a magát családbarátnak nevező kormány naponta tucatjával lakoltatja ki az embereket, köztük gyerekes családokat? Ellehetetleníti az alternatív iskolák működését, azokat az intézményeket, amelyek eddig menekülő útvonalat jelentettek az államilag szabályozott tantervek egyoldalúságával elégedetlen szülőknek és diákoknak?
Milyen az az ország, melynek polgárai simán tudomásul vették, hogy elvették tőlük a magán-nyugdíjpénztárakban tartott háromezer milliárd forintjukat. Nem vonultak százezrek az utcára, nem hirdettek polgári engedetlenséget, amiért attól kezdve csak rájuk vonatkoztak a törvények, a hatalmon lévőkre nem.
Milyen az az ország, ahol évekkel ezelőtt a médiatörvény parlamenti elfogadása után a nagy újságok szerkesztői, kiadóvállalatok vezetői nem bojkottálták a kormányt, nem hirdettek szabadságharcot ellene. Pedig, már ebből látszott, hogy mi következik. Amikor az első újságírót, az első szerkesztőséget kitiltották a parlamentből, akkor kellett volna minden sajtómunkásnak bojkottálnia a kormányt – függetlenül attól, hogy mit gondol politikáról, jogállamról, demokráciáról.
Milyen az ország, ahol gond nélkül le lehetett nyomni az emberek torkán a vasárnap zárva tartást. Nem vonultak milliók az utcára, és a kormánypárt népszerűsége sem csökken olyan mértékben, amely egy normális országban elvárható volna. És azt is meg lehetett etetni ennek az országnak a lakóival, hogy a hétvégi pihenőnapnak hazudott vasárnapi zárva tartásról ne legyen népszavazás, mert a bátor kormány egyetlen trükkel kicselezte az ellenzőket.
Milyen az az ország, ahol olyan állapotok vannak az egészségügyben, amelyeket mindenki ismer. Várólisták, kórházi fertőzések, orvos- és ápolóhiány – a betegnek, ha gyógyulni akar a kórházban és nem meghalni, hovatovább már mindent magának kell bevinnie. Volt, aki megpróbálta, például Sándor Mária, de nem álltak elegen mellé, és akkor sem azok, akiknek ez hivatalból kötelességük lett volna.
Milyen ország az olyan, ahol csak kevesen szóltak a kivágott fák ellen. A környezetért állítólag nagyon aggódó köztársasági elnök egyetlen egyszer sem nyilatkozott a Kossuth tér tönkretétele, vagy éppen a Városligetbe és a Római partra tervezett gyalázat ügyében. Most éppen az Andrássy úton irtják a fákat, és a magyarországi magyarok, tisztelet a kivételnek, sunyítanak, lapítanak, és ezzel ők is részeseivé válnak mindnyájunk közös szégyenének.
Milyen ország az olyan, amelynek miniszterelnökét nem kedvelik külföldön, lenézik, megvetik és undorodnak tőle, mégsem úgy bánnak vele, ahogyan kellene. Nem zárják karanténba, nem akasztanak táblát a nyakába nemzetközi fórumokon, azzal a felirattal, hogy vigyázat, ez az ember ön és közveszélyes, ráadásul fertőző, mert gyűlöletet terjeszt.
Sokan elkerülik, Orbánt és Magyarországot, csak Netanjahu jött el Budapestre, kezet fogott ezzel az emberrel, éppúgy, ahogyan Putyin és Erdogan is parolázott vele. És mosolyogtak a kamerákba, amitől Józsi bácsi Balatonborzadályon, és Mari néni Dunarettentőn elhitte, hogy minden rendben van, mert erős és büszke európai ország vagyunk, ahogyan az a hivatalos szövegekben olvasható.
Milyen ország az olyan, ahol szétverhetik a tudományt, elűzhetnek egy nemzetközi hírű egyetemet, és nácisztikus irodalomtörténész mondja meg, hogy ki az író, és ki nem az.
Milyen ez az ország?
Tweet
|
|
Author:
