Forrás: [origo] | Antal Viktória | 2017.03.02.

A húsos paradicsomszószt hajlamosak vagyunk elsősorban főtt vagy sült tésztákhoz párosítani, pedig nagyszerűen illik a zöldségekhez, például a burgonyához is. Rétegezzük őket egymásra, szórjuk meg sajttal, és máris kész egy olyan fogás, ami könnyen kerülhet a családi kedvencek közé.

Mit főzzek vacsorára? – kérdeztem meggondolatlanul egyik kora reggel a családomtól, pedig már előre várható volt, hogy ezzel nem fogom megkönnyíteni a saját dolgomat. Nincs más magyarázatom a cselekedetemre: roppant korán volt, ráadásul még hétfő is.

Három válaszlehetőséget szoktam kapni erre a kérdésemre, az egyik a klasszikus „nem tudom", a másik az ezzel egyenértékű „pacalt lazaccal", a harmadik verzió pedig az, hogy két – rosszabb esetben három – különböző ennivalóra vágynának. Most éppen ez utóbbi történt,

egyikük határozottan paradicsomos tésztát, a másik pedig rakott krumplit szeretett volna enni.

Persze ezen a ponton már kapcsoltam, hogy kár volt megkérdeznem, mert most ismét három út maradt (esetleg négy, ha mégsem főzök), azaz vagy csak az egyik ételt készítem el, vagy mindkettőt, esetleg teljesen mást, de persze ez esetben megkapom a másik klasszikust, nevesen, hogy „akkor minek kérdezted?"

Végül úgy döntöttem, hogy lavírozok a kétféle étel között, és olyan leszek a vacsorával kapcsolatban, mint a leány a magyar népmesében: főzök is, meg nem is, azt is, amit kértek, meg nem is. Készítek egy rakott krumplit, amit nem hagyományos módon tojással és kolbásszal rétegezek, hanem helyette húsos paradicsomszósszal.

Héjastul megfőztem egy bő kilógrammnyi krumplit – mindig hideg vízbe tegyük fel főni, ne forróba dobjuk bele –, majd miután villával óvatosan megszúrva úgy éreztem, hogy kellőképpen megpuhult, kihorgásztam őket. Amikor már nem gőzölögtek olyan agresszíven, meghámoztam őket, és hagytam még nekik egy kis időt, hogy teljesen kihűljenek, csak utána karikáztam fel őket. Ez azért fontos,

mert a meleg krumplit sokkal nehezebb szeletelni, helyette inkább atomjaira hullik szét,

ami csak akkor kedvező, ha mondjuk burgonyapüré a cél. Most határozottan nem az volt.

Hozzávalók:

• 0,5 kg darált hús
• 10 dkg füstölt szalonna
• 1 kisebb fej hagyma
• 1-4 gerezd fokhagyma
• 1 sárgarépa
• 1 liter sűrű paradicsomlé
• bazsalikom
• oregánó
• só

Készítsük elő a hozzávalókat. A vöröshagymát hámozzuk meg, vágjuk apró kockákra. A fokhagymát és a sárgarépát szintén hámozzuk meg, majd reszeljük le.

A füstölt szalonnát kockázzuk fel, és ha túl sovány, némi zsiradékkal együtt tegyük egy lábasba, és lassú tűzön süssük pirosra.

Adjuk hozzá a vöröshagymát, és üvegesre – azaz áttetszően csillogóra – süssük, majd mehet bele a sárgarépa is.

Kevergessük lassan, együtt őket két-három percig, majd adjuk hozzá a fokhagymát és a darált húst. Lehet marha-, sertés- vagy baromfihús is, a lényeg, hogy időnként kevergetve süssük addig, amíg kezd megpirulni. Ekkor öntsük fel – lehetőség szerint házi – paradicsomlével, és adjuk hozzá a fűszereket.

Paradicsomlé helyett használhatunk friss, hámozott verziót – ezt inkább nyáron javasolnám, akkor szaftosabb, ízesebb és még olcsóbb is – vagy konzervet is. Ha szükséges, hígítsuk fel vízzel, hogy végül kellemes állagú, sűrű paradicsomszószt kapjunk.

Tegyük hozzá a fűszereket, és főzzük puhára a szószban a húst.

Reszeljünk le egy nagy kupac kemény vagy félkemény sajtot, és állítsuk össze az ételünket, amihez két verziót mutatok, az egyik gyorsabb és szaftosabb, a másik roppanósabb, viszont időigényesebb összeállíthatóságát mutatósabb külsővel hálálja meg. Kezdjük ez utóbbival.

Építsünk kis burgonyatornyokat, amihez először is tegyünk egy hőálló tálba sütőpapírt, hogy később biztosan ne ragadjanak le. Egy krumpliból két tornyot fogunk építeni úgy, hogy a legszélesebb karikával indulunk, ez helyezzük először a sütőpapírra. Ráhalmozunk egy kevés szószt, megszórjuk némi sajttal – ez most ragasztóként is funkcionálni fog –, majd óvatosan jöhet rá a következő karika burgonya, és így tovább. Mintha csak valami mini tortát készítenénk. Az utolsó krumplira viszont már ne tegyünk szószt, csak sajtot.

A másik verzió esetében egy tűzálló tálat kenjünk meg olajjal, majd mintha rakott krumplit készítenénk, tegyünk le egy sort az aljára a karikára vágott krumpliból.

Erre megy a szósz, majd újabb adag burgonya, és így tovább egészen addig, amíg a tál meg nem telik, vagy ameddig van alapanyagunk.

A legfelső krumplirétegre, ha szeretnénk, tehetünk még egy adag szószt – ez esetben a felső réteg is puhább lesz – ha viszont nem akarjuk, akkor csak szórjuk meg sajttal, és mehet is a sütőbe 190 fokra a burgonyatornyokkal együtt.

Amíg sülnek, elmondok néhány variációs lehetőséget. Az első, hogy nem főzzük elő a burgonyát. Ebben az esetben nyersen meghámozzuk, jó vékonyra szeleteljük – hogy könnyebben megpuhuljon –, és így rétegezzük. Ebben az esetben érdemes hígabb és több paradicsomszószt készíteni, illetve a sütőben, az elején fóliával letakarni a már összeállított ételünket.

Amikor már villával megszúrva is puhának tűnik a burgonya, csak akkor szórjuk meg sajttal,

és már fólia nélkül süssük együtt készre őket.

Azok, akik nem fogyasztanak húst, helyette tehetnek a szószba például gombát, vagy más finomra vágott zöldségeket, például padlizsánt, cukkinit vagy nagyobb adag sárgarépát.
És ha már a zöldségeknél tartunk, burgonya helyett is használhatjuk a padlizsánt és a cukkinit – sózzuk le előtte –, és arra rétegezhetjük a paradicsomos szószt, amit nevezhetnénk bolognainak is, de mivel nem pontosan az, ezért én nem nevezem annak. (Ha viszont pontosan arra vágynak, annak a receptjét itt megtalálhatják, készíthetik azzal is.)

Ez az étel kiválóan alkalmas előre dolgozásra is, mégpedig úgy, hogy miután meghámoztuk és hűlni hagytuk a burgonyát, hűtőbe tesszük akár már előző nap. Ez akkor lehet

hasznos, ha például egy lazább vasárnap délutánon már elterveztük a hétfői meleg vacsorát.

Így akár a szószt is elkészíthetjük egy nappal korábban, hétfőn pedig – mondjuk munkából hazaesve –, már csak annyi lesz a dolgunk, hogy összepakoljuk a kettőt, és mehet is a sütőbe.

A tornyok és a rakott változat körülbelül 10 perc alatt megsült, a családom pedig békés örömmel vetette rá magát; szerencsére senkinek sem volt kifogása a megoldásom ellen. Remélem, hogy a legközelebbi fáradt hétfő reggelen, amikor ismét óvatlanul megkérdezem, hogy mit ennének vacsorára, az egyik nem székelykáposztát kér, míg a másik például vadast zsemlegombóccal, mert annak a két ételnek már néhány fokkal nehezebben tudnám megtalálni a közös nevezőjét.