A Microsoft a napokban frissítette azt a támogatási oldalát, ami a Windows 10 legújabb verzióival kapcsolatban ismert problémákat sorolja fel. A cég ugyanis ezen "megoldott"-nak jelölte meg az utolsó olyan problémákat is, amik megakadályozhatták volna a 2004, illetve 20H2 néven ismert verziókra történő áttérést.

Ez azt jelenti, hogy mostantól már bárki frissítheti létező Windows 10 telepítését az új verziókra, teljesen függetlenül attól, hogy milyen hardvert futtat. Eddig ezt a Windows Update nem engedte azoknak, akik masináiban az utolsó problémát jelentő, Conexant típusú hang-chipkészlet volt megtalálható, ennek meghajtója ugyanis Kék Halált okozhatott.

Mostantól azonban ez már nem fordulhat elő, így ez a korlátozás is felszámolásra került. Ez vonatkozik a Windows 10 tavaly tavasszal kiadott 2004-es verziója mellett annak apró frissítésére, a 20H2-re, valamint a Windows Server 2004-es verziójára is, amik szintén érintettek voltak a probléma által.

Más kérdés, hogy mennyi értelme van ezekre a verziókra frissíteni most, mivel pl. a 2004-es verzió támogatása alig több, mint fél év múlva le fog járni, és a Microsoft egyébként is vélhetően napokon belül be fogja jelenteni a Windows 10 következő, 21H1-es verziójának kiadását is.