Forrás: 24.hu | Nagy Bandó András | 2017.07.23.

A közös ellenség kovácsolja egybe a Fidesz közösségét. Kell egy ellenségkép, minél jelentősebb, annál jobb. Vélemény.

Ezeknek beszélhetsz, akár a falnak. Ezekről írhatsz, akár a falnak.

Ez van, kedves barátaim, a hét szűk esztendő, az „elmúthétév” ezt hozta, idáig jutottunk, és ezt simán lenyeli a „kritikus tömeg”, kacsa, nokedli.

Időnként, jobbára tavasszal és ősszel (lévén ez a két évszak a forradalmak ideje) jönnek a „szokásos”, alapjában szart sem hozó tüntetések.

Júniustól meg irány a Balcsi, az M7 Érdig bedugulva, narancssárga riasztás, hajóvonták találkozása elképzelhetetlen, jó a víz, csobbanjunk párat, aztán hétfőtől tűrjük tovább a csesztetést, a hazudozást, a gyűlöletébresztést és -keltést.

Mit számít ma már a kétszer kettő igazsága? Kétmillió-száznegyvenezer szavazó jelenti a kétharmados győzelmet, egymillió-nyolcszázezer a jól és helyesen konzultáló 99 százalékot a levelező tagozaton, ezek úgy számolnak, ahogy nekik tetsző, és erre ezután is számolhatunk. A képünkbe (a sajátjaik képébe) hazudnak, azt a látszatot keltve, mintha valóban az ország (és nem a konzultálásra még hajlandók) 99 százaléka értett volna egyet a manipulált, szövegkörnyezetéből kiragadhatatlan kérdésekkel.

Kalapács a kézbe, szögezzük le: az országhatár nem átjáró ház, meg lehet, és meg is kell védeni, de ez még nem ok arra, hogy érzéketlenné és a keresztény voltunkra nem jellemző módon váljunk gyűlölködővé.

Aki a migránsokkal kapcsolatban emberként próbál gondolkodni, az ebben a hazában áruló, a haza árulója. Aki egy csipetnyit is másként gondolkodik, és másképpen látja a világot, mint a főirány tervezője és megvalósítója, az állampolgár sem lehet. Lám, a számolásból is kihagyták: a 99 százalék nélküle jött ki. Az a voks, melynek gazdája azzal mondott nemet, hogy nem küldte vissza a konzultációnak mondott izét, nem számít. Az nem állásfoglalás, az nincs, és természetesen az az ember sincs. Így állunk, barátaim, és ezt is éppúgy lenyeljük, mint minden mást, ami ehhez fogható.

Fotó: MTI/Sóki Tamás

Olvasom a Forgács Józseffel, a Sydney-ben élő szociálpszichológus professzorral készült interjút (168 óra, 07. 06.), benne az elképesztően pontos meghatározását: „A demokrácia egy nagyon komplikált politikai forma, meg kell érteni, hogy nem csak egy igazság van, az ellenzék ugyanúgy legitim, mint a kormány, kompromisszumokat kell kötni, tisztelni kell a másik véleményét. Az autokrácia egy sokkal egyszerűbb, primitívebb gondolkodási formát feltételez.” Ezt a hülye is tudja, mondhatnánk, ha igaz lenne, de sajnos nem igaz. Mintha senki nem akarná megérteni, legfőképp az autokrata vezér. Később még egy ehhez köthető mondat Forgácstól: „Egy normális országban a hazafiság nem lehetne pártpolitikai tényező, hiszen minden párt a nemzetet igyekszik képviselni.”

Így kötődik egybe a „primitív”, a „hülye” és a „normális”. A hülye is tudhatná, és akkor normális lenne.

Nem először mondom: a Fidesz számára nem a hagyományos és normális értelemben vehető ellenzék létezik, csupán a holdudvarukon kívül eső, tőlük távol maradt, és egyre inkább távolodó, simán lekomcsizható, zsidóbérenc, hazaáruló, személyigazolvány magyar massza, agyaghadsereg, mely ellen akkor is harcolni kell, ha épp békeidő van. Eredeti célpontjuk, ellenfelük, vagy inkább ellenségük a volt állampárt utódpártja volt, és persze azok a liberálisok, melyekkel jelentős ideig egy követ fújtak. Ez az ellenség mára kibővült, és ma már mindannyian beletartozunk, azok is, akik a rendszerváltásért ácsingóztunk és tettünk is valamit, azok is, akik sosem voltak hívei annak az egy pártnak, tagjai kiváltképp nem.

Az ellenség nem terem, hanem teremtik. A közös ellenség kovácsolja egybe a Fidesz közösségét. Kell egy ellenségkép, minél jelentősebb, annál jobb. Gondolhatsz jót, mondhatsz okosat, lehetsz értelmes, akár tudós, bizonyíthatod a tetteiddel és szavaiddal, hogy jó hazafi vagy, ez itt, ezek számára mindez kevés.

Ahol csak egy lehet a tábor és csak egy lehet a zászló, ott szinte kár leverned a saját sátrad karóit, és értelmetlen kitűznöd a magad zászlaját.

Ez az alap, ez az alapbaj, de nem ez a legnagyobb. Inkább az, ami ennek a következménye: hogy az az „egy a tábor” tönkre is akar tenni téged. Nem elég, hogy nem létezel számukra, meg sem mutathatod magad, mert minden lehetséges, egyébként közösséginek mondható, közpénzből működtetett helyet elzár előled. A kommunizmus építése közben történtek ehhez hasonlók, amikor szilenciumra ítéltek jeles írókat, költőket, gondolkodókat. Például amikor Hamvas Bélából munkást csináltak.

Ilyenkor kérdezi meg az ember, és én is ezt teszem: milyen kormányfő az, aki nem a teljes nemzet miniszterelnöke?

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Aki nem 15 millió, hanem mindössze másfél millió magyar miniszterelnöke akar lenni. Milyen kormányfő az, aki a „Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!” biztatását úgy mondja ki, hogy tudhatja az érzékenyebb fülű magyar: ez azt jelenti, hogy „Hajrá Fidesz! Hajrá fideszesek!” Persze lehetsz itt magyar – kizárásos alapon. Ahogy föntebb mondtam: beszélhetsz, akár a falnak. Összegyűrt papír, eldobott csikk vagy a járdán, lesöpörnek, oszt jó napot.

Azt mondja a 168 órában (07. 29.) Schilling Árpád, „Ha nincsenek bátor és független szellemi erők, akkor csak az ostoba megalkuvás marad. Érdemes végignézni a Fidesz szellemi holdudvarán, illetve ami abból maradt: szolgalelkűség, sötétség és arrogancia.”

Nos: még vannak, még vagyunk, még nem jutottunk el a megalkuvásig.

De: még előttünk van 2018, és még nem tudjuk, milyen véggel.

És: még van remény.