Forrás: Kanadai Magyar Hírlap | 2014.10.03.

Könnyű egy gazdaságilag stabil országból (pl. Kanadából), meleg szobából, a ropogós malacsült után kaliforniai vörösbort kortyolgatva kritikákkal illetni, vagy helyeselni Magyarország helyzetét.

Ha alaphelyzetnek vesszük, hogy a kanadai magyarok többsége a Forradalom utáni időkben érkezett az országba, tele sebekkel, lelki sérülésekkel, honvággyal és indulattal, talán érthetőbbé válik az elkötelezettségük a jobboldal, a konzervatizmus mellett, illetve minden ellen, ami az előző rendszerhez kapcsolható.

Hadd jegyezzem meg azonban azt is, hogy – legtöbben- harmincvalahány évi távollét után látogattak először Magyarországra, tele elvárásokkal, megelőlegezett bizsalmatlansággal, Vörösváry úr újságjából, a Kanadai/Amerikai Magyarságból szerzett információkkal. Évtizedeken keresztül égett bennük egyfajta ifjonti lángolás, legtöbbjuk a huszas éveiben járt ideérkezésekor. Más volt a világ akkor, más most.

Fotó: zgmorris13.

Érdekes módon, az itt élők szinte semmit, vagy csak nagyon keveset foglalkoznak a kanadai politikával, az itteni hibákkal, hiányosságokkal, pedig itt sokkal több információhoz, adathoz, rádió és tévéműsorhoz lehet hozzáférni, hogy teljes képet kapjunk a helyzetről.

A magyarországi hírekkel az a baj, hogy szélsőségesek..Szélsőségesen, elfogultan ír a Magyar Nemzet is, meg a 168 óra is, a Népszabadság is, meg a Magyar Hírlap is…Az internet oldalak ugyan segítenek egy cseppet, de- ahogy én látom,- legtöbben csak az általuk kedvelt, a nekik tetsző lapokat olvassák, minden más az ellenfél ármánya.. Merthogyám, mindenki ellenfél, aki nem ért egyet..Legyen az jobbos, vagy balos, konzervatív, vagy liberális, a máskéntgondolkodás eredménye, hogy nácizássá, komcsizássá fajul a vita.

Furcsa egy nép vagyunk mi..Nem az a baj velünk, hogy véleményünk van, hanem az, hogy foggal-körömmel ragaszkodunk hozzá akkor is, ha már kiderült, tévedtünk…

Tipikus..

Nem nekünk, Kanadában élő magyaroknak kéne eldöntenünk azt, hogy mi történjen Magyarországon, hanem hagyni, hogy az ott élők, a választópolgárok döntsék el, mit is akarnak. Az eddigi kormányváltások azt mutatják,- legalább is nekem,- hogy a választó mindíg arra adja a voksát, aki a legtöbbet ígéri. A gyerekkorban lévő magyarországi demokrácia érzékeny, sérülékeny, befolyásolható, ahogy a gyermek is az. Gáspár bácsinak, vagy Juli néninek beszélhetnek közgazdaságról, infrastruktúráról, GDP-ről, monetáris tanácsról, IMF-ről, semmit nem fog érteni belőle. Ők azt tudják, érzik naponta a bőrükön, hogy kevesebbre tellik, többe kerül minden, egyre kevesebb a munkahely, egyre nagyobb a távolság a szegények és a gazdagok között… A fiatalabbak már ismerik a jogaikat, – viszont alig ismernek (el) valamit is a kötelezettségeikből. Az adó-erkölcsök csapnivalóak, a haver-rokon-barát mutyik a virágkorukat élik, a politikai pártok egymást licitálják túl hazugságban, korrupcióban és arcátlanságban.

Nekem nem az “izmusokkal”, hanem az “istákkal” van gondom…

A régebbi “izmusok” értelme elcsépelődött, értelmük megváltozott, ma már szitokszó a liberális, holott Kossuth is, Széchenyi is liberális volt a maga idejében.

Lehet karizmatikusnak tartani Orbán urat, vagy Gyurcsány urat, még csak azt sem állítom, hogy nincs némi igazság a dologban, viszont választani nem szimpátia, vagy antipátia alapján kéne. A szélsőséges médiatermékek a legjobb példák..A Világ történelmében mindíg voltak gazdasági mélyrepülések, és minden ilyen alkalommal találtatott egy bűnös közeg. Hol a zsidók, hol a cigányok, hol a kommunisták, hol a kapitalisták, hol a nácik, hol a másik focicsapat drukkerei.. Tudjuk, csak nem tanulunk belőle.

Bencsics Klárit megértem, Cseke Lászlót szintén, ahogy Dancs Rózsit is, aki harminc évvel később érkezett Kanadába, mint Klára.

Rózsa egy közösséget tart össze, próbál belőle a legtöbbet kihozni. Elsősorban a kúlturát menti, adja tovább, ahogy Klára is tette évtizedeken keresztül Montreálban. Ahhoz, hogy minél többen megismerjék a tevékenységét a Hagyományőrzőknek, olyan dolgokkal (is) kell foglalkoznia, amik a legtöbb magyart foglalkoztatják itt, Kanadában.

A jelenlegi állapot (az otthoni) azon dolgok közé tartozik, ami minden itt élő magyart foglalkoztat.

Hogy a kanadai magyarok közül mindössze 122-en írták alá Dancs Rózsa tavalyi kormánypárti petícióját, az azért ad egy kevés információt is arról, hogy a kb. háromszázezres magyarságnak mi az általános véleménye az otthoni dolgokról.

Kár egymást “anyázni”, azzal nem jutunk semmire. Aki úgy érzi, ami odahaza történik az jó, költözzön haza. Aki meg nem, az marad. Csak mondom, én maradok.

Kövecses Tamás (British Columbia)

Author: KMH Vendégszerzők