Alig több mint két hónap múlva véget ér a kormányzati ciklus, eljött a számvetés ideje, amit érdemes talán a kormányprogram újraolvasásával kezdeni. 2010-ben a kétharmados többséget szerző Fidesz óvatosan ígért, programjából azonban utólag mégis kihámozható egészen sok konkrét vállalás, ezeket érdemes megvizsgálni, teljesültek-e. A demokratikus elvek és a jogállamiság terén például a kormányprogram hosszan kárhoztatta az elődöket, de ma már tudjuk, maga sokszorosan elkövette ugyanazokat a hibákat.

„Vissza kell adnunk az adott szó hitelét. Felelősen, az emberek bizalmára építve csak úgy lehet kormányozni, ha az ígéretet valóságos tettek követik” – áll a Nemzeti Együttműködés Programjában, amelyet a második kormányzására készülő Orbán Viktor terjesztett az Országgyűlés elé 2010. május 22-én, és amelyet a kétharmados többség egy héttel később el is fogadott. A kormányzati ciklus végéhez közeledve – híven a fenti idézethez – újra elővettük a kormányprogramot, hogy megnézzük, mi valósult meg az ígéretekből.

A Nemzeti Együttműködés Programjának szerzői sokat foglalkoztak a 2010-et megelőző nyolc év, illetve általában a rendszerváltás utáni kor hibáival, valamint az új rendszer magasztalásával, de a kormányprogram öt fejezetében – gazdaság, rend, egészségügy, szociális biztonság és demokratikus normák – számos konkrét ígéretet is találhatunk. A hvg.hu most induló sorozatában ezeket vesszük elő, és igyekszünk megválaszolni a kérdést: vajon teljesítette-e vállalásait a kormány? Sorozatunk első részében a jogállamiság és a demokratikus normák kérdését járjuk körbe.

Már az erről szóló fejezet címe is beszédes: „Itt az idő, hogy helyreállítsuk a demokratikus normákat!”. A szerzők ugyanis abból indultak ki, hogy a 2010 előtt kormányzó baloldal működése miatt veszélybe került a demokráciába, a jogállamba és az alkotmányosságba vetett bizalom. A Fidesz bezzeg – írták a kormányprogramban – már 1988-ban is azért alakult, hogy „a magyarok is valódi demokráciában éljenek”. Az ígéret szerint a kormányzó párt „képes lesz visszaadni a demokrácia iránti bizalmat, a törvényeknek járó tiszteletet és a tekintélyt az államnak”.

Fotó: Fazekas István

„Vissza kell állítani a demokratikus intézményrendszerbe vetett bizalmat: azonnal véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy az igazságszolgáltatást politikai támadások kereszttüzébe állítják.”

A kormányprogram ígérete utólag furcsán hangzik, hiszen a kétharmados parlamenti többség birtokában a Fidesz több olyan lépést is tett, ami nem igazán erősíti az igazságszolgáltatás függetlenségét. Az új alaptörvény hatálybalépésével eltávolították posztjáról a Kúriává átkeresztelt Legfelsőbb Bíróság elnökét, illetve nyugdíjba küldték a 62 évnél idősebb bírókat (ez utóbbi lépésről aztán az Alkotmánybíróság és az Európai Bíróság is megállapította, hogy jogellenes volt). A bíróságok igazgatását egy új hivatal kezébe adták, amelynek élére egy fideszes EP-képviselő feleségét választották.

És hogyan vetettek véget az igazságszolgáltatást befolyásoló gyakorlatnak? Folyamatos verbális nyomásgyakorlással. Navracsics Tibor igazságügyi miniszter 2012 májusában, a Cozma-gyilkosság elkövetőinek másodfokú ítélete után kérte számon a Kúria elnökén, hogy „a társadalom elvárásainak megfelelő, kellő szigort mutat-e” az ítélkezési gyakorlat. Tavaly decemberben maga Orbán Viktor is úgy nyilatkozott, hogy „a Kúria a bankok oldalára állt”, miután nem ítélték általában érvénytelennek a devizahitel-szerződéseket. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője pedig a halálos balesetet okozó, első fokon már elítélt Eva Rezesová házi őrizete ügyében követelt nyilvánosan vizsgálatot.

Fotó: Túry Gergely

„[Azonnal véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy] a kormány közérdekű adatok nyilvánosságra hozatalát akadályozza saját hatalmi ambícióitól vezérelve.”

A kormányprogramban megfogalmazott, az alaptörvényben is rögzített célkitűzés, és a 2011-ben elfogadott új információs törvény ellenére a napi tapasztalatok azt mutatják, hogy a jelenlegi kormány sem nagyobb barátja az adatnyilvánosságnak, mint a korábbiak voltak, s a közérdekű adatkérések jelentős része végződik a bíróságon. Esetenként azonban tovább mentek a kérések puszta megtagadásánál: a hvg.hu egyik adatkérése – a kedvezményesen honosított új állampolgárok statisztikájáról – miatt egy fideszes képviselő még a törvényt is módosítani akarta (igaz, a javaslatot később visszavonta). Tavaly áprilisban két másik képviselő javaslatára pedig azt rögzítették, hogy meg lehet tagadni a „visszaélésszerű” adatigényléseket. Ehhez a parlamenti többség még Áder János köztársasági elnök vétója után is ragaszkodott.

„A társadalom általános bizalomvesztéséhez az elmúlt években nagy mértékben hozzájárult az állam és a közszféra minden szegmensét behálózó korrupció és nepotizmus. Tűrhetetlen, hogy az állam javaira úgy tekintsenek, mint politikai zsákmányszerzés tárgyára.”

A Transparency International (TI) úgynevezett korrupcióérzékelési indexe alapján Magyarország 2010-ben az 50. helyen állt a 178 vizsgált országból, holtversenyben Szaúd-Arábiával és Jordániával, megelőzve Csehországot. 2013-ban – némileg megváltozott pontozás alapján – a 47. helyen áll a 177 vizsgált országból, holtversenyben a Seychelles-szigetekkel. Az Európai Unió 28 tagállamából viszont csak a 20. helyen végzett, megelőzi a térségből Észtország, Lengyelország, Litvánia és Szlovénia is. Vagyis a korrupciós helyzet – a TI vizsgálata alapján – nem javult érdemben, legfeljebb csak átalakult.

A táskás emberek kora – úgy tűnik – valóban véget ért, helyette viszont egy magasabb szintre került az állami korrupció, amit a TI szakemberei úgy hívnak: state capture, vagyis a foglyul ejtett állam. A jelenlegi ciklusban szinte minden ágazatban feltűntek olyan, a Fideszhez közel álló cégek, amelyek feltűnően jól szerepelnek a pályázatokon – az építőiparban például a Közgép, a reklámügynökségek közt az IMG – az állami megrendelések zöme hozzájuk áramlik. Ha szükségét érezte, a jelenlegi parlamenti többség államosított és újraosztott egész ágazatokat is, mint például a dohánykereskedelmet, vagy éppen a takarékszövetkezeteket.

Fotó: Fazekas István

„A normakövetés nemcsak az állampolgároktól elvárt kötelesség, hanem a hatalomgyakorlókkal szemben is alapvető követelmény. A jogállami keretek között elfogadhatatlan, hogy parlamenti többsége birtokában a kormány alkotmánysértő törvények sorával bizonytalanítsa el állampolgárait, sodorja veszélybe a jogbiztonság alapelvét.”

Majdnem négy évvel, 310 vadonatúj törvénnyel és 533  törvénymódosítással később a fenti mondat már kissé furcsán cseng. A forradalmi törvényhozás olyan tempóval dübörgött, hogy rutinos jogászok is csak kapkodták a fejüket, sok esetben a már elfogadott, de még ki nem hirdetett törvényeket is módosították. Nem használt a jogbiztonságnak az sem, hogy gyakran áttekinthetetlen salátatörvényekbe, vagy módosító indítványokba csomagolták a fontos jogszabályi változásokat, remélve, hogy senkinek nem szúrnak szemet. Ez történt például az egyéni nyugdíjszámlák ügyében is, amelyek fapados indítását egy egészségügyi salátatörvény módosítójában rejtették el.

Hasonló trükkökkel ugyan a korábbi kormányok is éltek, de a gyakoriságuk igencsak megnőtt ebben a ciklusban. Új minőséget jelentett viszont a visszamenőleges hatályú jogalkotás gyakori alkalmazása (például a 98 százalékos büntetőadó ügyében), ami a jogállamiság elvével teljes mértékben ellentétes. Ha a kormánytöbbség valamilyen akadályba ütközött, soha nem habozott, hogy akár egy ember kedvéért, akár egy ügyben elérhető kommunikációs eredményért megváltoztasson fontos jogszabályokat: előbbire példa, hogy Szapáry György kedvéért eltörölték a nagykövetekre érvényes 70 éves korhatárt, utóbbinak pedig jellemző esete, hogy az úgynevezett ároktői banda két tagjának szökésére hivatkozva (a bűnözők elfogása után) eltörölték az előzetes letartóztatás időbeli korlátját.

„Vissza kell szerezni a közbizalmat. A magyar demokrácia kiüresedése 2006 óta rohamos tempóban zajlik, a folyamat azonban visszafordítható. Ehhez az kell, hogy végre bebizonyosodjon: a választópolgárok véleményének kikérése nem valamiféle tehertétel, hanem a megoldás maga.”

Fotó: hvg.hu

Fidesz kommunikációjának már 2010 előtt fontos eleme volt, hogy a szocialista-liberális kormányok az emberek akaratával szemben kormányoztak, később pedig szívesen hivatkoztak arra, ők a nép meghallgatásával cselekszenek. Ennek bizonyítására indították el az alkotmányozás idején a nemzeti konzultációt, amit az úgynevezett szociális konzultáció, majd egy, közteherviseléssel és munkahelyteremtéssel kapcsolatos kérdéseket tartalmazó levél követett. Bár a kérdések úgy voltak megfogalmazva, hogy a válaszadók csak megerősítsék a kormány – minden bizonnyal már kialakított – álláspontját, sokan érezhették, hogy figyel a véleményükre a kabinet. Ennél valószínűleg nagyobb hatással vannak a kormányzati döntésekre azok a nem nyilvános közvélemény-kutatások, amelyeket immár 4,7 milliárdos keretszerződés alapján készít a Századvég. A kutatások alapján a Fidesz nagy fölénnyel vezet riválisai előtt, vagyis minden konfliktus ellenére sokaknak kedvére van az a politika, amit folytatnak.

A kormány négy évét értékelő sorozatunk hamarosan a kormányprogram közbiztonságról szóló fejezetével folytatódik.