Brit kutatóknak sikerült egy olyan új anyagot előállítaniuk, ami egy első hallásra szinte hihetetlen tulajdonsággal rendelkezik. A Proteus-nak elnevezett különleges matériát ugyanis gyakorlatilag semmilyen hagyományos módon nem lehet elvágni - függetlenül attól, hogy milyen agresszív eszközt használnak erre.

Legalábbis ezt állítja a New Scientists cikke, ami szerint az anyagon nem, hogy a kés, de még a fúró, a sarokcsiszoló, sőt, a vízsugaras vágó sem fog, ami egyébként a legkeményebb anyagokat is szét tudja hasítani. Ennek oka a tudósok szerint az, hogy a Proteus a rá ható vágási erőt speciális vibrációvá alakítja át, ami visszafordítja az energiahatást maga a vágó- vagy fúróanyag felé, és szétroncsolja, szétszórja azt.

Ráadásul ha a szerszámnak mégis siker enyhe mértékben roncsolnia az anyag elemeit alkotó apró kerámiagolyókat, akkor azok még kisebb kerámiagolyókká hasadnak szét, amik a dörzspapírhoz hasonló módon elveszik a vágó matéria élét és szétroncsolják azt, lehetetlenné téve a további károkozást számára az anyag szerkezetében.

A kutatók szerint a természetben csak egyetlen a Proteus-hoz hasonló szerkezet található meg: a gyémánt, ami közismerten az emberiség által ismert legkeményebb anyag. Ugyanakkor az új matéria a gyémántnál sokkal olcsóbban állítható elő, könnyebben munkálható meg és jobban formálható, így olyan területeken is lehet majd alkalmazni, ahol előbbit nem.

Így például a jövőben szinte soha el nem kopó talpú cipők, áthatolhatatlan biztonsági rácsok, és más hasznos dolgok készülhetnek majd belőle.