„Valami nincs rendben Orbán Viktorral. Mintha elhagyta volna a gyors és éppen adekvát reakcióképessége, mintha nem érezné a szituációkat, mintha minden tette, mozdulata épp az ellenkezőjébe fordulna át. A kérdés persze az, hogy ő maga változott-e meg, vagy a helyzete alakult át, fogalmazhatnék úgy is: az elfogadottsága. Valószínűleg mindkettő. Ne feledjük: Orbán negyedszázada szinte megkérdőjelezhetetlen vezetője saját politikai csapatának és immár közel tíz éve az országnak. Ennyi idő ott fenn a csúcson képes mentálisan kikezdeni bárkit, hát még az olyanokat, akiknek hajlamuk is van rá. Már úgy értem, hogy hajlamuk van önmaguk túlértékelésére, döntéseik kikezdhetetlenségére. És hajlamuk van azt hinni: csak ők képesek megfelelő szavakat, mondatokat kínálni, a megfelelő döntéseket meghozni. Ne vitassuk el: Orbán nem pusztán hitte magáról, hogy mindezekre képes, másokkal is képes volt elfogadtatni »természetfeletti« erejét.

És tessék: most kigúnyolják, sokszor nevetségesnek tartják és bár félnek tőle – ő akarta így, hogy féljenek –, de már összesúgnak a háta mögött. Amit persze ő maga úgy fordít le – és ebben a hűséges szolgák, mint egy rendes diktátor esetében ki is szolgálják –, hogy puccs készül ellene. Ha lennék vele olyan viszonyban, azt mondanám neki: vigyázz Viktor – így tegezném őt –, ez előbb-utóbb önbeteljesítő jóslattá válik. Minél inkább elhatalmasodik rajtad ez az érzés, annál nagyobb esélye van, hogy be is induljon a szervezkedés ellened, a hátad mögött. De lehet, hogy már el is késnék ezekkel a szavakkal; a konspiratív akció már el is indult. Hisz nem véletlen, hogy ma már fideszes körökből azt hallani: csak pár hónap választja el a teljes bukástól.”

• Népszava Németh Péter: Orbán mémjei