A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) terjeszti, vagyis küldi ki országszerte az érintetteknek azt a levelet, amelyben a miniszterelnök tájékoztatja a címzettet, hogy családi-adóvisszatérítésben részesül. A Narancs egyik olvasója is kézhez kapott egyet a kampánylevelek közül.
A levélből egyértelműen kiderül, hogy Orbán Viktor megint keveri a szezont a fazonnal, vagyis újból összekeveri a miniszterelnöki és a pártelnöki funkcióit. Míg a levél egyik bekezdésében arról tájékoztat, hogy a koronavírus-járvány okozta nehézségek ellenére a szárnyaló magyar gazdaság mégis lehetővé teszi az egyszeri kegyet, mármint az adóvisszatérítést, addig a másikban már gyurcsányozik, majd szavait a Fidesz új szlogenjével zárja, miszerint a "Magyarország előre megy nem hátra".
A Fidesz e kampány során sem ad a látszatra, nem törődnek azzal, hogy a független államapparátust és közpénzt nyíltan kampánycélokra használják fel.
Mindeközben indult egy civil kezdeményezés, mely során arra ösztönzik azokat, akik részesülnek családi-adóvisszatérítésben, hogy ha megtehetik, a visszakapott SZJA-ból (vagy annak egy részéből) támogassák a szívükhez közel álló szervezeteket, sajtótermékeket, mozgalmakat. Legyél te is Továbbadó!